Alrovatok
Új kezelési formával győzhetik le az eddig ellenálló ráktípusokat
Újabb daganattípusok esetében válhat alkalmazhatóvá egy már használt gyógyszeres terápia azzal az eljárással, melyen Timinszky Gyula dolgozik munkatársaival a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézmény honlapján.
„Mivel a sugárkezelés miatt fél évig nem láthattam volna az unokámat, inkább a műtétet választottam” – Három rákbetegséget élt túl István
Herczeg István hetvennégy éves. Az öregedést nehezen fogadja el, nem úgy az életét végigkísérő betegségeket: már a harmincas éveiben eltávolították gyomra kétharmadát, majd három komoly rákos megbetegedést és számos más műtétet is túlélt. Minden egyes gyógyulásban családja, a javulásba vetett hite és saját hozzáállása segítette.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.