Grapefruit méretű cisztát távolítottak el Serena Williamsből

Egy „kisebb grapefruit méretű”, jóindulatú cisztát műtöttek ki a teniszcsillag nyakából.

Jóindulatú, de nagyra nőtt csomót távolítottak el Serena Williams nyakából - számolt be az esetről a The Guardian"Hálás vagyok mindenkinek és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy jól sikerült a műtét" - üzente rajongóinak a teniszező.

A versenysporttól már visszavonult, 43 éves teniszsztár szerdán a közösségi médiában beszélt először arról, hogy májusban talált egy csomót a nyakában. Kórházba vonult vele, ahol MRI-vizsgálat végeztek az érintett területen, az orvos pedig megnyugtatta, hogy egy jóindulatú, veszélytelen cisztáról van szó és nem indokolt az eltávolítása.

Mivel azonban a csomó egyre jobban nőtt, Serena Williams ismét orvoshoz fordult, és egy biopsziát is elvégeztek rajta, vagyis szövettani mintét vettek tőle alaposabb vizsgálat céljából. Szerencsére a rosszindulatú daganatot ezúttal is kizárták, a nagyra duzzadt cisztát azonban műtéti úton kellett eltávolítani. 

A teniszcsillag egy másik posztban már azt mondta: még mindig lábadozik, de napról napra jobban van, és számára az egészség mindig az első. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki azért, mert a műtét miatt lemaradt sportolótársa, Rafael Nadal visszavonulásáról.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.