„Rákos vagyok – és végtelenül dühös”

Joggal érezhet dühöt egy nő, aki megbetegedett, és emiatt a melle eltávolítása vár rá? Van egyáltalán olyan helyzet, amelyben a női harag megnyilvánulását elfogadhatónak gondolja a társadalom? Mutatjuk a szakértő véleményét.

„42 éves nő vagyok, és hamarosan melleltávolító műtétem lesz mellrák miatt. Egyre gyakrabban ébred fel bennem egy érzés, amelyet mindig is nehéz volt megélnem. Azt hiszem, ez a düh. A múltban rendszerint elfojtottam és magamban tartottam, ez azonban rossz hatással volt az általános hangulatomra, közérzetemre. Most viszont úgy érzem, számolnom kell ennek következményeivel” – kezdte levelét a The Guardian egyik olvasója.

női páciens mellét vizsgálja
Joggal érezhet dühöt egy nő, aki megbetegedett, és emiatt a melle eltávolítása vár rá? Fotó: Getty Images

„Félek”

A levélíró azt is bevallotta, hogy a negatív érzelmekkel eddig jellemzően úgy küzdött meg, hogy kifutotta magából azokat. Állapota és a rá váró műtét miatt azonban egy ideig le kell mondania kocogásról.

Úgy érzem, nem kerülgethetem tovább ezt az érzést, át kell élnem valahogy a haragomat, de félek. Aggódom, hogy a harag vajon milyen hatással lesz rám, ugyanis az egyetlen dühös női minta, amelyet ismerek, negatív. De még jobban aggódom a szeretteim miatt, mert nem akarom megijeszteni őket. Szeretnék tanácsot kérni azzal kapcsolatban, hogyan ismerjem fel, illetve hogyan éljem meg egészségesen a dühömet” –  fogalmazott a nő.

„Változtasd meg kapcsolatodat a haragoddal”

A nő levelére Philippa Perry pszichoterapeuta válaszolt. Elsőként felhívta a figyelmet arra, hogy a társadalomban még mindig kettős mérce van érvényben az érzelmek kimutatásával kapcsolatban. A nőktől például teljesen elfogadott a kiszolgáltatottság és a szomorúság átélése, elvárják tőlük azonban, hogy a haragjukat elfojtsák. Ezzel szemben a férfiaknak megengedik, hogy dühösek legyenek, a könnyeket viszont nem.

Bár az eszünkkel tudjuk, hogy ezek ma már teljesen elavult sztereotípiák, a zsigereinkben még mindig ott élnek, és jelentősen befolyásolják az érzelmeinkkel való kapcsolatunkat. A nők esetében még mindig sokan szégyenteljesnek bélyegzik a düh kimutatását. Ne hagyd, hogy ez a megbélyegzés irányítson, a haragod ugyanis teljesen természetes és elfogadható válasz mindarra, amin keresztülmész. Változtasd meg kapcsolatodat a haragoddal!” – fogalmazott a szakértő.

A terapeuta szerint érdemes úgy gondolni a haragra, mint az énünk azon részére, amely a legjobban szeret bennünket. A harag egy hasznos érzelem, amely a mi oldalunkon áll, védeni akar minket, és egyértelműen jelzi, hogy mit akarunk és mit nem. „A harag képessége alapvetően jó. Ez egy jelzés arról, hogy valami fontos történik benned. Csak azért sorolják gyakran a rossz érzelmek közé, mert nem mindenki tanulta meg, hogyan kell biztonságosan megélni és konstruktívan kezelni. De ezt bármikor meg lehet tanulni, neked is menni fog” – vélekedett Perry.

Rák után, mellek nélkül: érintett mesél kálváriájáról
Nehéz utat járt be a 46 éves Christina Miner. Évekig küzdött mellfájdalommal, végül pedig rák miatt mindkét mellét eltávolították. De kálváriája csak ezt követően indult el igazán, amelynek vége az lett, hogy inkább visszautasította a mellimplantátumokat.

Tippek a harag megfelelő kezeléséhez

A terapeuta tanácsokat is megfogalmazott a harag időben történő felismeréséhez és megfelelő kezeléséhez, amelyeket nemcsak a kérdezője, hanem akár te is hasznosíthatsz a mindennapokban.

  • Fedezd fel a haragodat! Figyeld meg, hol érzed a testedben, hogy kezdesz ideges lenni, befeszülni! Így könnyebben felismered majd, ha kezded elveszíteni a hidegvéredet.
  • Éld meg kreatívan! Amikor dühös vagy, próbáld meg valamilyen művészi módon kifejezni azt. Például cenzúrázatlanul vesd papírra a gondolataidat, esetleg fess valamit, vagy csak fröcskölj össze egy vásznat festékkel. Minden segít megfoghatóbbá tenni ezt az érzést, illetve megkönnyíti a dühös éned elfogadását is.
  • Ütögess párnát! A mozgás – különösen a futás – remek megküzdési stratégia – így akár önmagában már az is kiválthatja a haragot, ha állapotod miatt éppen nem vagy képes sportolni. Ám sokkal egyszerűbben, jóval kevesebb energiaráfordítással – például egy párna püfölésével – is levezetheted a dühödet. Ezt követően könnyebb lesz nyugodtabban beszélni másoknak arról, hogyan érzed magadat.
  • Beszélj nyíltan az érzéseidről a hozzád közel álló emberekkel! Mondd el nekik, hogy amiatt vagy dühös, amin keresztül kell menned – így ők is jobban viszonyulnak majd ezekhez az érzelmekhez.
  • Olvasd el Soraya Chemaly könyvét, vagy hallgasd meg az előadását! Az amerikai írónő Rage Becomes Her című, nagysikerű könyve bemutatja, hogyan élheted meg egészségesen és építő módon a haragodat, illetve hogyan fejezheted ki azt önpusztítás vagy mások bántalmazása nélkül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.