A vesedaganat 6 korai jele – a kimerültségtől a vérszegénységig

A vesedaganat a harmadik leggyakoribb urológiai rák. Kezdetben még nem feltétlenül vannak egyértelmű tünetei, néhány jel azonban komoly gyanúra adhat okot.

A vesedaganatok nemcsak a 3. leggyakoribb urológiai daganatos megbetegedés, de a férfiak körében a 6., a nők körében pedig a 10. legjellemzőbb daganattípus is. Az esetek 95 százaléka rosszindulatú, ezért mindenképpen komolyan kell venni a gyanús jeleket.

Mint megannyi betegségre, a veserákra is igaz, hogy minél korábban diagnosztizálják, annál jobb eredményt lehet elérni a kezeléssel. Azonban a korai vesedaganat általában nem jár tünetekkel, így gyakran – az esetek több mint felében – véletlenül fedezik fel. Azonban vannak olyan jelek, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni, annak ellenére, hogy egyéb állapotokra is utalhatnak”

– olvasható a Pfizer ismertetőjében.

deréktáji fájdalommal küzdő idősebb nő telefonál az orvosának
A veseráknak kezdetben még nem feltétlenül vannak egyértelmű tünetei, néhány jel azonban komoly gyanúra adhat okot. Fotó: Getty Images

A vesedaganat 6 korai jele

Ha az alábbi panaszok közül többet is észlelsz magadon, akkor mindenképpen érdemes kivizsgáltatnod magadat. A háttérben ugyanis akár veserák is állhat.

  1. deréktáji, hát- vagy oldalfájdalom
  2. gyengeség, kimerültség
  3. indokolatlan fogyás
  4. magas kalciumszint a vérben
  5. vér a vizeletben
  6. vérszegénység

Ezek növelhetik a veserák kockázatát

A vese daganatos megbetegedésére a von Hippel-Lindau-szindróma (VHL) egyértelműen hajlamosít. Ezenkívül a dohányzás, a túlsúly, a mozgásszegény életmód, a nem szteroid fájdalomcsillapítók tartós szedése, valamint a 60 év feletti életkor is emeli a kialakulás kockázatát.

Véres vizelet: daganatra és fertőzésre is utalhat
A véres vizelet komoly bajokra is utalhat, tehát ha ilyet tapasztalsz, gondolkodás nélkül keresd fel a háziorvosod vagy egy urológiai szakrendelést! Ide beutalót sem szükséges vinned.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.