Cukorbetegséghez vezet a túl sok üdítő

Napi egy vagy több magas cukortartalmú üdítőital elfogyasztása jelentős mértékben megnövelheti a diabétesz kialakulásának kockázatát a későbbiekben, derült ki egy új tanulmány eredményeiből.

Már napi egy doboz cukros üdítő akár ötödével (22 százalék) is megnövelheti a cukorbetegség rizikóját, összehasonlítva havi egy doboz üdítő elfogyasztásával, állítják európai kutatók.

A brit, német, dán, olasz, spanyol, svéd, francia és holland részvételű nemzetközi kutatás során összesen 350 ezer résztvevő egészségügyi adatait elemezték, és megállapították, hogy akár már napi egy doboz cukros üdítő is ártalmas lehet, de minden további elfogyasztott üdítő tovább növeli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának valószínűségét, mondta el Dora Romaguera, az Imperial College London vezető kutatója.

Az új kutatási eredmények összhangban vannak a korábbi amerikai vizsgálatok következtetéseivel, amelyek egyértelmű összefüggést állapítottak meg a cukros üdítőitalok fogyasztása és a magasabb testtömeg, illetve a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása között. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei szerint világszerte több mint 310 millióan szenvednek cukorbetegségben.

"Az európai lakosság egyre növekvő cukrosüdítőital-fogyasztását figyelembe véve rendkívül fontos, hogy egyértelmű üzeneteket fogalmazzunk meg az üdítőitalok negatív egészségügyi hatásairól" - jegyezte meg Romaguera. A tanulmány teljes terjedelmében a Diabetologia című szakfolyóirat legutóbbi számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!