„A cukorbetegség esélyét is növeli a vörös húsokban található egyik molekula” – figyelmeztetett Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. Mint írták, a vörös húsokban nagy mennyiségben előforduló Neu5Gc nevű cukormolekulát egy francia, hosszú távú megfigyeléses vizsgálat hozta összefüggésbe a 2-es típusú cukorbetegség magasabb kockázatával.
A vörös hús káros hatásai
A főként a vörös húsokban található Neu5Gc-cukormolekulát már korábban is kapcsolatba hozták bizonyos egészségi problémák – például szív- és érrendszeri betegségek, illetve bizonyos rákfajták – kialakulásával. Francia kutatók azonban most azt vizsgálták, hogy a molekula bevitele hogyan befolyásolja a diabétesz rizikóját.
A vizsgálatba majdnem 90 ezer alanyt vontak be, akiket több mint 7 éven át követtek nyomon – közülük az évek alatt 966 személynél alakult ki cukorbetegség. Megállapították, hogy minél magasabb volt a Neu5Gc bevitele, annál nagyobb lett a diabétesz kialakulásának kockázata.
A kutatók szerint a Neu5Gc krónikus gyulladást válthat ki a szervezetben, ez pedig hozzájárulhat az inzulintermelő sejtek és az inzulinérzékeny szövetek károsodásához. A kapcsolat részben függetlennek tűnt az elhízástól, a vizsgálat ugyanakkor nem talált hasonló összefüggést a tejtermékekből származó Neu5Gc-bevitel és a cukorbetegség között.
Mennyi vörös hús növeli jelentősen a kockázatot?
A résztvevőket a húsfogyasztásból eredő Neu5Gc-bevitel alapján 5 csoportra osztották a kutatós. Azt látták, hogy a legnagyobb mennyiségnek kitett csoportnál 63 százalékkal, az utána következő csoport tagjainál pedig 41 százalékkal magasabb volt a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, összevetve a legkevesebb vörös húst fogyasztók körében mért kockázat mértékével.
A legfelső ötödbe tartozók átlagosan napi 73-97 g, a legalsóban lévők 0-5 g vörös húst (marha, bárány, sertés, nyúl, kecske, vad) fogyasztottak” – jegyezte meg a Rizikometer.
A szakértői javaslatok alapján hetente legfeljebb egy alkalommal fogyasszunk nem feldolgozott vörös húst. A heti limit főtt, párolt vagy sült vörös húsból 350-500 gramm, ami nyersen nagyjából 500-700 grammnak felel meg. Feldolgozott húsipari termékeket pedig csak alkalomszerűen, és akkor is csak kis mennyiségben érdemes enni.