Cukorbetegség: mi a teendő, ha lassan gyógyul egy seb? – Így kerülhetőek el a súlyos szövődmények

Cukorbetegek körében gyakori panasz, hogy a sebek hosszabb ideig, lassabban gyógyulnak. Lássuk, hogyan lehet megelőzni a súlyos szövődményeket.

A cukorbetegség, illetve a tartósan magas vércukorszint jelentősen hátráltathatja a szervezet természetes sebgyógyulási folyamatait. Ennek oka, hogy az emelkedett vércukorértékek hosszú távon károsítják mind az ereket, mind az idegeket – utóbbi diabéteszes neuropátiaként ismeretes. Végeredményben tehát romlik a különböző testrészek vérellátása, különösen az alsó végtagoké, ami gátolja a sebgyógyuláshoz nélkülözhetetlen tápanyag- és oxigénellátást. Az idegrendszer károsodása révén romlanak a szervezet öntisztító mechanizmusai is, egyben a betegek nehezebben veszik észre a sebeket, sérüléseket, amelyek így sokáig ellátatlanul maradhatnak. Végezetül, mint azt a Healthline írja, a cukorbetegség az immunrendszer reakcióképességét is csökkentheti, így az eleve nehezen gyógyuló sebek könnyen elfertőződhetnek.

fiatal nő szépen ápolt lábai, lábkörmei
Cukorbetegek számára különösen fontos, hogy odafigyeljenek lábaik épségére. Fotó: Getty Images

A lassú sebgyógyulás veszélyei

Egyes esetekben akár banálisnak tűnő sérülések is súlyos következményekkel járhatnak. Így például abból is keletkezhet nehezen gyógyuló seb, ha egy új vagy túl szoros cipő feltöri a beteg lábát. A seb elfertőződhet, helyén fekély képződhet. Mindez végül szövetelhaláshoz és vérmérgezéshez (szepszis) is elvezethet. A kockázat valódi mértékét jól mutatja, hogy Magyarországon évente mintegy 8 ezer végtagamputáció történik, és az esetek többségében a cukorbetegség okozza a bajt. Éppen ezért cukorbetegként feltétlenül javasolt orvoshoz – lehetőség szerint podiáterhez – fordulni, amennyiben az alábbi tünetek jelentkeznek:

  • bizsergő, égő érzés vagy fájdalom a lábban
  • néhány napon belül nem gyógyuló seb
  • száraz, érdes, repedezett bőr
  • a hőérzékelés csökkenése, elvesztése
  • a bőr színének, hőmérsékletének változása
  • a láb alakjának bárminemű változása
  • a lábkörmök megvastagodása, sárgás elszíneződése
  • gombás fertőzés gyanúja
  • az alsó végtagok szőrzetritkulása
  • körömbenövés a lábon

Minden újonnan felfedezett sebet megfelelően el kell látni. A nehezen gyógyuló sebek kezelésében első lépésben javasolt háziorvos segítségét kérni, aki ehhez megfelelő kötszereket, ápolószereket javasolhat, illetve felügyeli a gyógyulási folyamatot.

A megelőzés lépései

A diabéteszes sebek, fekélyek kapcsán a legfontosabb cél a megelőzés, valamint a mihamarabbi felismerés. A Clevelandi Klinika összefoglalója szerint ebben az alábbi módszerek lehetnek a cukorbetegek segítségére.

  • Mindennap ellenőrizd le lábaid épségét! A diabéteszes neuropátia miatt a sérülések jelentős részét egyáltalán nem érzik az érintettek, ezért fontos tudatosan a napi rutin részévé tenni az alsó végtagok ellenőrzését, beleértve a talpak és a lábujjközök területét is.
  • Ápold lábkörmeid! A benövések elkerülése érdekében fontos röviden tartani a lábkörmöket. Először vágd le körmeid egy ollóval, majd finoman reszeld simává a széleiket egy körömreszelővel.
  • Válassz kényelmes zoknit és cipőt! Egy túl szoros lábbeli könnyen kidörzsölheti a bőrt, ezért nagyon lényeges, hogy komfortos, a lábat stabilan tartó, de kellően bő cipőt húzzunk a mindennapokban. Ügyeljünk továbbá arra, hogy ne kerüljön például apró kavics a cipőbe, amely szintén sérülést okozhatna.
  • Óvd lábaid a szélsőséges hőmérséklettől! Ha például szandált veszel fel nyáron, ne felejtsd bekenni lábfejed fényvédőszerrel, nehogy megégesse a napfény. Télen pedig ne tedd túl közel lábadat fűtőtestekhez, nyílt tűzhöz, mert anélkül is égési sérülést szenvedhetsz, hogy éreznéd. Hasonló a helyzet a fagyos hideggel is: óvd lábaidat az időjárásnak megfelelő zoknival, lábbelivel!
  • Őrizd meg a lábak egészséges vérkeringését! Hasznos lehet például, ha ülés közben felemeled a sarkad, valamint gyakran átmozgatod a lábujjaid. Fontos továbbá, hogy maradj aktív, de válassz olyan mozgásformákat, amelyek nem terhelik meg túlzottan a lábat, mind a séta vagy az úszás.
  • Szakíts időt mindennap lábaid tisztítására, hidratálására! Tisztálkodás során használj langyos – de nem forró! – vizet, majd ha végeztél, óvatosan töröld tisztára a lábad, beleértve a lábujjközöket is. Ezután kend be lábfejed és talpad hidratálóval.
  • Cukorbetegként évente legalább egyszer vizsgáltad meg lábaid szakemberrel!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!