Milyen naptejet válasszunk?

Ne induljunk el vásárolni, mielőtt pontosan ismernénk, hogy mit is jelent az SPF, mire való a széles-spektrumú védelem, és persze az sem árt, ha a saját bőrtípusunkkal tisztában vagyunk. A napvédelemhez dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, a Dermatica orvosa ad tanácsokat.

Tudjunk meg mindent az SPF-ről!

A naptejek polcait böngészve már messziről kiszúrjuk a flakonokon, dobozokon elhelyezett nagyméretű számokat, ezek általában - gyártótól függően 15 és 50 között mozognak. A leggyakoribb a 30-as, illetve az érzékeny bőrűek és gyerekek számára az 50-es faktor számmal ellátott naptej. De mit is mutat ez a szám? Az angolul Sun Protection Factor, vagyis napvédő faktor jelöli azt, hogy az adott termék használata mellett mennyi ideig lehetünk a napon anélkül, hogy leégnénk - magyarázza dr. Vincze Ildikó.

Bőrtípustól is függ a faktorszám

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az SPF meghatározásánál az adott bőrtípus is számít. Vincze doktornő elmondta, hogy hatféle bőrtípus létezik, Európában ebből a 2-es és a 3-as a gyakori. A 2-es a világosabb, a 3-as a bézs, aki jobban is barnul. A 2-es típus napvédő nélkül 5-10 perc alatt leégne, ezt a számot kell felszoroznunk a napvédő krém dobozán látható SPF-számmal. Ez azt jelenti, hogy egy 15-ös faktorszámú krémmel 150 perc a maximum, tehát inkább 2 óra az, amit a napon tölthet. A 3-as bőrtípus napvédő nélkül 10-20 percet tölthet a napon, tehát esetében a 15-ös faktorszám 3 órányi biztonságos napozást jelent.

A megfelelő naptej kiválasztása nagyon fontos!
A megfelelő naptej kiválasztása nagyon fontos!

Védelem az UV-A és UV-B ellen

A naptejekkel kapcsolatban gyakran hallhatjuk a széles-spektrumú kifejezést, ami nem jelent mást, mint hogy az adott termék az UV-A és az UV-B sugarak ellen is védelmet nyújt. Miért fontos ez? Az UV-A sugarak a bőr idő előtti öregedését, ráncok megjelenését okozzák, az UV-B sugarak pedig a bőr leégését. A kettő együtt pedig különösen veszélyes, mivel fokozza a bőrben a daganatos elváltozások kialakulását. A csomagolást böngészve ügyeljünk rá, hogy a termék az ultraibolya sugarak mindkét típusa ellen védelmet nyújtson.

Az UV sugárzás szemészeti veszélyei

Mit jelent, hogy vízálló?

Ha egy terméken ez a szó van feltüntetve, akkor az arra utal, hogy vízben tartózkodva 40 percig garantálja azt az SPF értéket, ami a csomagoláson szerepel. Léteznek extra vízálló készítmények is, ezekkel 80 percig lehetünk a vízben leégés nélkül. Ugyanez érvényes nemcsak a vízben, hanem a szárazföldön is, ha erős verejtékezéssel járó tevékenység, valamilyen sport közben használjuk a terméket. Mindkét esetben gyakrabban kell ismételni a naptej használatát.

Spray, lotion, gél vagy krém?

Nagyrészt egyéni ízlés, illetve bőrtípus alapján dől el. A krém inkább a száraz bőrűeknek jobb választás, főleg az arcon. A hígabb lotion állag segítségével nagyobb felületen is könnyebben eloszlathatjuk a napvédőt, ezek könnyebb, kevésbé zsíros formulák. A szemek körül és az ajkakon napvédő sticket javasolt használni. A spray használata kényelmesnek tűnhet, de odafigyelést igényel, mert sokszor nehéz egyenletesen eloszlatni a testen. Fontos még, hogy arcra külön kapható napvédő krém, érdemes ezt is bőrtípus szerint választani, hogy elkerüljük például a fénylő, zsíros bőrt . Gyerekeknek csak a számukra készült, minél kevesebb színező- és illatanyagot tartalmazó, fizikai fényvédőt tartalmazó készítményt válasszunk.

Az is fontos, hogy hogyan használjuk!

Miután kiválasztottuk a tökéletes védelmet nyújtó terméket fontos, hogy tisztában legyünk a használatával is. A legjobb napvédő sem tudja kifejteni a hatását, ha túl későn kenjük fel. Ezért fontos, hogy legalább 20-30 perccel a szabadban tartózkodás előtt alkalmazzuk a teljes testen. A teljes testbe beletartozik a fülcimpa és kopaszodó férfiaknál a fejtető is. A napvédőt használjuk rendszeresen, 2-3 óránként, fürdés, vagy erős izzadás esetén gyakrabban ismételve. A szabadban mindig gondoskodjunk bőrünk védelméről, ne feledjük, hogy a vízben és az árnyékban is leéghetünk!

Védelem a naptejen túl

Napvédő termék használata mellett is ügyeljünk rá, hogy betartsuk a biztonságos napozásra vonatkozó szabályokat. 10 és 16 óra között ne tartózkodjunk a tűző napon! A nap elleni védelem hasznos kiegészítői a megfelelő ruházat. Válasszunk UV-szűrővel ellátott termékeket, ezek viselése különösen gyerekek számára ajánlott a strandon. Ezek hasznos kiegészítői a széles karimájú kalap és a napszemüveg.

Forrás: Dermatica

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.