Bőrtünetek, amik betegségre utalnak

Hámlás, bőrkiszáradás, pattanások, vörös foltok – a bőrünkön megjelentő tünetek többféle betegségre is felhívhatják a figyelmet. Mikor enyhíthetjük a panaszokat otthoni módszerekkel, és mely esetekben fontos mindenképpen orvoshoz fordulni?

Bőrünk a legnagyobb méretű szervünk, egyben immunrendszerünk első védvonala, ami meggátolja, hogy a kórokozók bejussanak a szervezetünkbe, majd ott betegségeket okozzanak. Bőrünk egészsége pedig alapvetően reflektál az általános vitalitásunkra is, így az azon megjelenő tünetek általában nem csak esztétikai kellemetlenségeket jelentenek, de sok esetben betegségekre is felhívhatják a figyelmet. Cikkünkben összegyűjtöttük az olyan bőrtüneteket, melyekre mindenképpen javasolt odafigyelni.

Viszkető, vörös foltok – ekcéma vagy pikkelysömör?

Az arcon és fejbőrön megjelenő, viszkető, vöröses színű foltokat a legtöbb embernél az ekcéma okozza. Hátterében a bőr felszínes gyulladása áll, amely hólyagokat, bőrpírt, duzzanatot, nedvedzést, pörkképződést, hámlást eredményez az érintett területen. A betegség első jelei már a csecsemőkön is megjelenhetnek, jellemzően azonban az 1-2. életévben jelentkeznek a könnyen felismerhető tünetek. Előfordulhat, hogy a tünetek azután erősödnek fel, hogy az adott bőrfelület érintkezett valamilyen anyaggal (például fém, parfümökben és tusfürdőkben található vegyszerek). Ez esetben kontakt ekcémáról beszélünk.

A tünetek súlyossága változó, az enyhe bőrpírtól a súlyos, hólyagképződéssel járó duzzanatig terjedhet. A gyulladás csökkentésére, és a panaszok enyhítésére többféle készítmény is bevethető. Durvább ekcéma esetén szteroidtartalmú krémeket és immunmoduláló gyógyszereket írhat fel az orvos. Enyhébb panaszok esetén azonban a patikákban vény nélkül is elérhetőek olyan készítmények, amelyekkel gyorsan enyhíthető a viszketés, és a bőr károsodott rétegeit is segíthetnek regenerálni.

bőrgyógyászat
BŐRÜNK ÁLLAPOTA REFLEKTÁL AZ ÁLTALÁNOS VITALITÁSUNKRA. FOTÓ: GETTY IMAGES

Az ekcémához némileg hasonló foltokat válthat ki a pikkelysömör (más néven psoriasis) is. Jellegzetes tünete a bőrfelszínen megjelenő vörös színű, fehéren hámló, több centiméter nagyságú plakkok kialakulása. Az ekcémával ellentétben ezek általában nem viszketnek, és sok betegnél fájdalmas ízületi gyulladás is társul a tünetekhez. Elsősorban tüneti kezelést alkalmaznak az orvosok, a gyulladást szteroid tartalmú készítményekkel enyhítik, súlyosabb esetben pedig gyógyszeres terápiára is szükség lehet. Akár ekcéma, akár pikkelysömör áll a panaszok hátterében, mindenképpen javasolt konzultálni egy orvossal, aki a helyes terápiában segíthet nekünk.

Ki ne vágyna makulátlan és szép bőrre? Sokan gondolják, hogy mindent megtesznek ezért, mégsem sikerül elérniük a vágyott állapotot. Bőrünk egészségét azonban számos tényező és ezek együttes hatása befolyásolja. Elengedhetetlen például a hidratáltság. Mutatjuk, miért fontos és mit kell tennünk érte.

Vírusos és bakteriális bőrfertőzések

Számos bőrbetegség kiváltói lehetnek vírusok vagy baktériumok, amelyek pigmentfoltokkal, illetve apró, vörös gubókkal hívhatják fel magukra a figyelmet. A bőrelváltozás lehet a kórokozók direkt fertőzése (például uszodaszemölcs), vagy általános fertőzés résztünete (például bárányhimlő). Bakteriális eredetű bőrfertőzés lehet például a cellulitisz, aminek semmi köze a narancsbőrhöz (cellulit), általában a staphylococcus, illetve a streptococcus baktériumtörzsek okozzák. Szinte bárhol megjelenhet, de a leggyakoribb az alsó végtagokon. A tünetek közé tartozik a bőr kipirosodása, megduzzadása és melegségérzet az érintett területen. Szintén ide sorolható az ótvar, melynek hatására általában az arcon és az ajkak környékén, de a testfelület más részein is, például a végtagokon viszkető, apró hólyagok jelennek meg.

A vírusos bőrfertőzések közül fontos kiemelni az övsömört, ami a bárányhimlő által okozott ideg- és bőrgyulladás. Hatására a bőrön duzzadt vörös foltok jelentkeznek, melyek felszínén hólyagok alakulnak ki. Ezek a hólyagok ki is fakadnak, és helyenként hegek hátrahagyásával gyógyulnak be.

Fontos, hogy orvos is lássa

Mivel rengeteg olyan betegség ismert, ami kivált valamilyen bőrtünetet, a laikus szem számára nehezen beazonosíthatóak a panaszok hátterében álló okok. Érdemes mindenképpen egyeztetni egy háziorvossal vagy bőrgyógyásszal abban az esetben, hogyha a kiütések néhány napon belül sem csillapodnak. A szakember a tünetek elhelyezkedése és kinézete alapján is felismerheti a hátterében álló betegséget, de előfordulhat, hogy mintát is vesz. A bőrfertőzés típusától és súlyosságától függően fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő krémeket írhat fel a szakember, de súlyosabb esetben szájon át szedhető antibiotikumokra is szükség lehet. 

A cikk a Bayer Hungária Kft. megrendelésére készült.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!