Gyomorégés kezelése gyógyszer nélkül

Mindenkivel előfordult már, hogy kicsit többet evett a kelleténél, és rátört a kellemetlen gyomorégés. Ilyenkor nem kell rögtön a gyógyszerekért nyúlni, léteznek természetes megoldások is.

Sétáljunk egyet!

Minél hamarabb kezdünk el kicsit mozogni evés után, annál jobban járunk. Már 10-15 perc lassú, komótos sétálgatás is elég lehet, hogy enyhítsük, esetleg teljesen el is kerüljük a gyomorégést. Nem kell gyalogtúrára indulnunk, elég, ha párszor körbejárjuk a házat - a mozgás serkenti az emésztést, így hamarabb kiürül a gyomor, mintha a kanapén ülnénk. Az ülés ráadásul nyomást gyakorol a gyomorra, amitől a gyomorsav könnyebben a nyelőcsőbe jut.

Rengeteg embert érint a gyomorégés, előfordulása 50-70 százalékos is lehet. A panasz főképp felnőtteknél jelentkezik, a nők valamivel gyakrabban érintettek. Kialakulásáról és a kezelés lehetőségeiről az alábbi cikkünkben írtunk részletesebben!

Lazítsuk meg az övünket!

Az is sokat segíthet, ha nem viselünk szűk ruhát, és semmi olyasmit, ami nyomhatja a gyomrot , illetve a hasat. Lazítsuk meg övünket, gomboljuk ki a felső gombot a nadrágunkon, ha pedig családi eseményen vagyunk, egyszerűen bújjunk át valami kényelmesebbe.

Már egy rövidebb séta is enyhítheti a gyomorégést
Már egy rövidebb séta is enyhítheti a gyomorégést

Ne aludjunk el evés után!

A túlevés után a legtöbbekre álmosság tör rá, de nagyon fontos, hogy ellenálljunk a kísértésnek. Ilyenkor ülni sem jó, de a fekvés még rosszabb választás: ebben a pozícióban áramlik ugyanis vissza a legkönnyebben a gyomorsav a nyelőcsőbe. Alapvetően érdemes betartani a szabályt, hogy teli gyomorral ne menjünk aludni - egészségügyi szempontból úgy a legjobb lefeküdni, ha egy kicsit éhesek vagyunk. Ez azt jelenti ugyanis, hogy a gyomor már bizonyos mértékben kiürült.

Ne sportoljunk!

Hiába van lelkifurdalásunk egy nagy ebéd miatt, ha nem akarunk gyomorégést , ne menjünk edzeni aznap délután vagy este. Ilyenkor jobb egy nagyot sétálni, a komolyabb megerőltetést jelentő sportot pedig inkább másnapra időzíteni.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!