Legújabb cikkek
Újabb szigorítások jönnek
Meghozták a várt eredményt a Magyar élelmiszerkönyv szigorításai, így az idén újabb termékkörök esetén várható az előírások módosítása. Napirenden van például a tejtermékekre, a gyorsfagyasztott élelmiszerekre, illetve a malomipari termékekre vonatkozó szabályok átalakítása is.
Egyre ijesztőbb az orvoshiány
A KSH jelentése szerint rengeteg orvosi állás maradt üresen 2018-ban, számos megyében pedig egészségügyi szakdolgozóból is vészesen kevés volt. Bár 2019-es adatok még nem érkeztek, azt már lehet tudni, hogy a tavalyi harmadik negyedévben az egészségügy és szociális ellátás nemzetgazdasági ágban közel 10 ezer főre emelkedett a betöltetlen álláshelyek száma.
Ezért érzünk a szívünkben melegséget
A pozitív pszichológiával kapcsolatos legfontosabb félreértésekről, tévhitekről, valamint a kutatási területéhez fűződő személyes viszonyáról is beszélt legutóbbi budapesti látogatásán Barbara Fredrickson szociálpszichológus, a pozitív pszichológia ismert, szakmai és üzleti körökben egyaránt elismert kutatója.
Dolgok, melyek fokozzák a rosaceát
A napfény és a csípős ételek provokáló hatását már a legtöbb rosaceás beteg ismeri, és igyekszik is elkerülni annak érdekében, hogy ne lángoljanak fel újra a tünetei. Azonban számos olyan dolog van, amelyekkel sokan tudtunkon kívül árthatnak a rosaceás bőrnek.
Lézeres szemműtéten gondolkozik? Jól nézze meg kire bízza a látását! (x)
Ha már egynél több a lehetőség, bizony fejtörést okozhat bármilyen választás, különösen akkor, ha orvosi beavatkozásról van szó. Ha a szemünk fényére nemcsak képletesen vigyázunk, hanem az éles látás visszanyerése érdekében a lézeres szemműtéten is elgondolkodunk, akkor be kell gyűjtenünk minden elérhető és számunkra fontos információt a szóba jöhető klinikákról. Mutatjuk, hogyan érdemes klinikát választani.