Nagy a feszültség a kórházakban

Számos kórházban feszült helyzetet teremt, hogy április 15-ig a közfinanszírozott ágyak minimum 60 százalékát fel kell szabadítani a koronavírusos betegek számára.

Világszerte 5,9 millió ápoló hiányzik a WHO szerint. Olvassa el a részleteket cikkünkben !

Az utasítás végrehajtására Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere múlt hét kedden, április 9-én nyolc napot adott a kórházak vezetőinek. Az intézkedés a fekvőbetegeket fogadó összes hazai gyógyító intézményre vonatkozik.

"Kirakják az öreg embereket meghalni"

A Népszava úgy tudja, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnek (OORI) bár lesz olyan betege, akit szociális otthonba vagy másik kórházba visznek át, de nagy többségükről a családjaiknak kell gondoskodniuk. Egy, a lapnak nyilatkozó kórházi vezető szerint a családok azonban még felkészülni sem tudtak erre: lakásaikat nem alakíthatták át néhány nap alatt úgy, hogy elláthassák mozgáskorlátozott vagy éppen balesetben megsérült hozzátartozóikat.

A fekvőbetegeket fogadó intézményekben a közfinanszírozott ágyak 60 százalékát fel kell szabadítani.
A fekvőbetegeket fogadó intézményekben a közfinanszírozott ágyak 60 százalékát fel kell szabadítani. Fotó: Getty Images

A Jahn Ferenc Kórház szintén nehéz helyzetbe került. A 24. hu azt írja, a krónikus belgyógyászati osztályáról nagypénteken sorra hívták a hozzátartozókat, hogy keddig haza kell vinniük a javarészt idős, súlyos állapotban lévő rokonaikat. Egy hozzátartozó úgy nyilatkozott, dühíti ez a hozzáállás, "az, hogy a járványra hivatkozva ezt a rengeteg embert utcára teszik". Mint mondta, "kirakják az öreg embereket meghalni".

Egyelőre sok a nyitott kérdés

Azzal kapcsolatban, hogy van-e szakmai szabály arra nézve, hogy milyen állapotú beteg adható haza, egy intézményvezető azt közölte, "az orvosokra van bízva, egyszerűen ki kell üríteni és kész". A megkérdezett igazgatók szerint egyébként nemigen lehet megoldani a feladatot a kijelölt határidőre. Sorra "dőlnek be" a szociális otthonok , ahová az időseket küldhetnék, és más kórházakba sem lehetséges az áthelyezés, hiszen senkit sem fogadnak a kiürítés miatt.

Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) projektvezetője arról beszélt, a különleges helyzetre való tekintettel lehet ugyan betegjogokat korlátozni, de az ellátáshoz való jogot úgy általában nem. Ugyanakkor az ügyben egyelőre sok a nyitott kérdés, és nincs mindenre jogi alapú válasz - húzta alá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!