Mobilozás
Civilizációs betegséggé vált a rejtélyes nyakfájdalom
Manapság már szinte mindenki zsebében ott van egy mobiltelefon. A többség okostelefont használ, így már nemcsak telefonálni és SMS-ezni tudnak készülékeikkel, hanem számos egyéb funkciót is kihasználhatnak a mobilinternetnek köszönhetően. Ez jó pár ponton megkönnyítette ugyan az életünket, azonban káros hatásai is vannak a szinte állandó kütyüzésnek.
Az éjszakai mobilozás következménye
A késő éjszakába nyúló mobiltelefon-használat károsíthatja a kamaszok mentális egészségét - állapította meg egy ausztrál tanulmány. A Murdoch Egyetem és a Griffith Egyetem szakemberei a témában készített eddigi leghosszabb idejű vizsgálatra alapozták megállapításaikat.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik záporokkal, zivatarokkal. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.