Civilizációs betegséggé vált a rejtélyes nyakfájdalom

Manapság már szinte mindenki zsebében ott van egy mobiltelefon. A többség okostelefont használ, így már nemcsak telefonálni és SMS-ezni tudnak készülékeikkel, hanem számos egyéb funkciót is kihasználhatnak a mobilinternetnek köszönhetően. Ez jó pár ponton megkönnyítette ugyan az életünket, azonban káros hatásai is vannak a szinte állandó kütyüzésnek.

Az ülő, általában monitor előtt végzett munka már eleve számos egészségügyi problémát előidézhet, a napi több órányi mobilozás azonban tovább súlyosbítja a bajt. A legtöbb ember ugyanis felvesz egy jellegzetes, görnyedő testtartást, amikor ülve telefonozik, ez a póz pedig komoly nyakfájdalomhoz vezethet – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum cikke.

szőke nő okostelefonozik
Manapság már szinte mindenki zsebében ott van egy mobiltelefon. Fotó: Getty Images

Ilyen pózban töltünk el akár órákat is

A legnagyobb probléma, hogy a legtöbben nem az arcuk előtt, függőlegesen tartják a mobiltelefont, miközben használják, hanem a térdükön pihentetett kezükben fogják az eszközt. Így a nyakat behajlítva, a fejet előre ejtve nézik a lent lévő képernyőt. Ilyenkor az áll igen közel van a mellkashoz, a nyak és a vállak tehát előregörnyednek, tartásuk görcsös lesz.

Ez a testtartás komolyan igénybe veszi a nyakizmokat, és egészségügyi panaszok kialakulásához vezethet. Nem véletlen, hogy manapság egyre többen küzdenek makacs nyakfájással – és bár sokan rögtön arra gondolnak, hogy csak elfeküdték a nyakukat alvás közben, valójában a legtöbb esetben a mobilozás áll a háttérben.

Ezért (is) veszélyes a telefonunk
A mobilunkat mindenhová magunkkal visszük, és ennek megvan a következménye: rengeteg vírus és baktérium megél rajta. A rendszeres tisztítással viszont segíthetünk ezen.

Súlyos következményekkel kell számolni

Ahogy a Cleveland Clinic cikkében is kiemelik a szakértők, a nyakizmok alapvetően akkor bírják el rendesen a fejet, ha azt függőleges helyzetben tartjuk. Így ezen izmok terhelése minden egyes centiméter előrebillenéssel megduplázódik. Amikor tehát hosszú ideig lefelé nézünk a telefonunkra, az nagyjából 5-6-szoros terhelést ró a nyakizmokra. 

Azonban nem az izomfájdalom az egyetlen negatív következménye a rossz tartásnak. Ez a rendellenes póz korlátozza a tüdőkapacitást, az oxigénhiány pedig keményebb munkára kényszeríti a szívet.

Erre figyelj, hogy csökkentsd a kockázatot

Ha szeretnéd megelőzni a fentebb említett problémákat, akkor érdemes megfogadnod a szakértők alábbi tanácsait.

  • Húzd ki magad mobilozás közben! Figyelj a váll és a nyak helyes tartására!
  • Ha előrehajolsz, azt ne görnyedve, hanem egyenes háttal tedd!
  • Tekintetedet ne lefelé, hanem előre szegezd!
  • Az álladat ne közelítsd a mellkasodhoz!
  • A telefon képernyője szemmagasságban legyen!
  • Ne legyél sokáig olyan pózban, amelyben folyamatosan feszülnek az izmaid! Időnként válts testhelyzetet!
  • Próbáld meg tudatosan csökkenteni a képernyőidődet!

Ha pedig már eleve nyakfájással küzdesz, jobb, ha a hosszas mobilozással nem terheled meg még jobban az izmaidat. Érdemes bevetni gyógykrémeket, de jó hatású lehet a jegelés, a lazító fürdő és a tornáztatás is. De ha a fájdalom minden praktika ellenére is tartósan fennáll, vagy esetleg egyre rosszabb, akkor inkább fordulj orvoshoz. A háttérben ugyanis komolyabb gond is állhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.