Ijesztően gyakori ez a sérülés a gyerekek körében

Egy pillanat is elég lehet, hogy megtörténjen a baj – ez a Bethesda Gyermekkórház új podcast-beszélgetésének egyik legfontosabb üzenete. A gyermekkori égési sérülésekről dr. Pálfalvi János égés- és plasztikai sebész rezidens beszélt.

„Nem is gondolnánk, milyen sokféleképpen szenvedhetünk égési sérülést. Egy pillanat is elég lehet, hogy megtörténjen a baj” – ezzel a szöveggel osztotta meg Facebook-oldalán a Bethesda Gyermekkórház az új podcast-beszélgetésük ajánlóját.

A vízforralótól a vegyszerekig

Gundel Takács Gábor műsorvezetőnek dr. Pálfalvi János égés- és plasztikai sebész rezidens egyebek mellett arról beszél, hogy az égési sérüléseknek számtalan típusa van. Előfordulhat például forrázásos, nyílt láng általi, de akár elektromosság vagy vegyszer okozta égés is.

forró víz
A vízforralótól a vegyszerekig sok minden okozhat komoly sérülést. Fotó: Getty Images

Két korcsoportban a leggyakoribb

A szakember szerint két korcsoportot érintenek a leggyakrabban az égési sérülések: az 1 és 3 év közötti kisgyermekeket, valamint a serdülőket.

Az előbbi korosztályban a forrázásos balesetek kifejezetten gyakoriak, amelyek többsége otthoni környezetben történik, például egy vízforraló lerántása vagy a fürdővíz hőmérsékletének nem megfelelő beállítása miatt. De nyáron a parázs, illetve a tábortűz általi égések is igen gyakoriak a kisgyermekek körében.

A tinédzsereknél pedig a vonattetőre felmászás következtében szerzett, úgynevezett magasfeszültségi égések fordulnak elő a leggyakrabban.

A műsorban dr. Pálfalvi János mellett megszólal továbbá Korzenszky Klára klinikai szakpszichológus és Kováts Máté mentor is. Hallgasd meg a teljes beszélgetést!

Megható történetet osztottak meg a mentők egy nőről, aki nyolc évvel ezelőtt égési sérüléseket szenvedett a születésnapi tortáján lévő gyertyák miatt. Azóta rendszeresen támogatja égési kötszerekkel a helyi mentőalapítványt. Az Országos Mentőszolgálat szerint egyébként minden évben történnek hasonló balesetek a születésnapi torta gyertyája vagy tűzijátéka miatt, minden korosztályban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!