„Az ünnepi örömök a kórház falai között is fontosak” – így fogadták a Mikulást a gyermekkórházakban

Különleges látogatók érkeztek a napokban a Bethesda Gyermekkórház és a Heim Pál Gyermekkórház betegeihez. Nézd meg te is a megható fotókat!

„Hangos csilingelés és csizmák kopogása jelezte, hogy bizony megérkezett idén is a Mikulás a Bethesdába. Hatalmas piros puttonyában mindenféle finomság rejtőzött, csak arra várva, hogy gazdára találjon. Megszeppent kis várakozóknak, bent fekvő hősöknek, megfáradt munkatársaknak csalt mosolyt az arcára csomagjaival. Mert az ünnepi örömök a kórház falai között is fontosak” – olvasható a Bethesda Gyermekkórház Facebook-bejegyzésében.

A Heim Pál Gyermekkórház pedig még pénteken osztotta meg az ünneplés varázslatos pillanait. Mint írták, krampuszokkal, manókkal, szarvasokkal és néhány grincscel együtt ereszkedett le az épületek tetejéről négy Mikulás, hogy az ablakokon át lepjenek meg minden gyermeket. „Végigjárták az osztályokat, az ambulanciákat és az intenzívet, sürgősségit is, amerre csak jártak, boldogság, öröm és meghatódottság fogadta őket” – fogalmaztak.

Így fogadták a Mikulást a gyermekkórházakban

A Mikulás gyermekkórházakban tett látogatásait természetesen meg is örökítették – a szívet melengető fotók közül mi is kiválogattunk párat. A galéria megtekintéséhez kattints az alábbi képre!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. A délnyugati határ mentén növekszik a kisebb csapadék előfordulási esélye. Az északi, északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.