Igazi magyar tudományos siker

Magyarországon elsőként indul felsőoktatásban obezitológiai képzés, amely a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán lesz elérhető szeptembertől.

Most 10 éves a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság. Elnöke, Bedros J. Róbert elmondta, hogy az alapításkori első célja az volt, hogy minél előbb Magyarország igazán vezető szakmai, tudományos társasága legyen az elhízástudománnyal foglalkozó szervezetből - írja az InfoRádió.hu.

A hasi elhízás nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi probléma is. Növeli a szív- és érrendszeri problémák, illetve a cukorbetegség kockázatát, valamint hormonális zavarokban is szerepe lehet. A haskörfogat növekedése sok összetevőből áll össze. A hasi elhízás lehetséges okairól korábbi cikkünkben olvashat.

"A szakmai kollégium támogatásával és az EMMI jóváhagyásával sikerült az obezitológus licencvizsgát megcsinálni: szakvizsgára ráépített vizsgaként lehet ma valaki obezitológus, és 52-en már végeztek is" - mondta az elért eredményekről a társaság elnöke. Az oktatáshoz azonban szükség volt egy tudományos tankönyvre, így elismert szakembergárdával, híres professzorok sorával írták-szerkesztették a Klinikai obezitológia tankönyvet. Ilyen átfogó tankönyv Európában még nem készült.

Magyarországon elsőként indul felsőoktatásban obezitológiai képzés
Magyarországon elsőként indul a felsőoktatásban obezitológiai képzés

"Most a társaság alapításának tizedik évfordulójára sikerül elérni, hogy a Semmelweis Egyetemen a következő tanévtől a klinikai obezitológia bekerül a tanrendbe kötelezően választható tantárgyként" - mondta Bedros J. Róbert, és jelezte, jelenleg már a tantervet készítik elő. A professzor szerint nincs még Európában olyan orvosi egyetem, ahol az obezitológiát önálló tantárgyként oktatnák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!