Elhunyt a magyar obezitológia úttörője

Elhunyt Halmy László professzor, az elhízástudomány meghonosítója.

Halmy László professzor április 11-ére virradóan, életének 78. évében, méltósággal viselt hosszan tartó betegsége következtében hunyt el. A nyugállományú rendőrorvos dandártábornokot az obeziológia (elhízástudomány) meghonosítója, az Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Belgyógyászati Szakmai Kollégium tagja, európai hírű obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke volt - adta hírül a HVG .

1935-ben született Budapesten, és 1959-ben végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Ezt követően 1959 és 1961 között követően Parádfürdői Állami Kórházban dolgozott segédorvosként. Innen került fel Budapestre, ahol Mosonyi László professzor tanítványaként az Orvostovábbképző Intézet IV. Belgyógyászati Klinikáján szerzett szakvizsgát. 1968 és 1971 között az MTA ösztöndíjasaként kutatott, majd a következő évben kandidátusi fokozatot szerzett. 1972-ben a BM Korvin Ottó Kórház I. Belgyógyászati Osztályának vezetője lett.

1984-ben Etiópiába ment és Addis Abebában vendégprofesszori állást kapott. 1989-ben jött haza, amikor a BM Központi Kórház V. Belgyógyászati Osztályát vezette 1997-ig, amelyet követően a Belügyminisztérium Egészségügyi Főcsoportfőnöke, majd 1999-ben ugyanitt főosztályvezető helyettes és szakmai főtanácsos lett. 2003 és 2007 között a BM Központi Kórház Hypertonia és Zsíranyagcsere Decentrumát vezette.

1992-ben alapította meg a hazai obezitológia első társaságát, a Magyar Elhízásellenes Alapítványt. 1992- 2009 között a Magyar Hypertonia Társaság elnökségi, majd vezetőségi tagja volt. 1993-tól a Táplálkozási Fórum alapítótagja, 1994-2000-ig a Magyar Táplálkozástudományi Társaság vezetőségi tagja volt. 1995-2007 között a Társadalombiztosítási Tudományos Társaság alapító elnöke, majd 1999-ben megalapította a Magyar Elhízástudományi Társaságot. 2000-től az Obesitologia Hungarica folyóirat szerkesztőbizottsági elnöke, majd 2001-től főszerkesztője volt.

Halmy László professzor lapcsaládunk tagjának, az 50plusz.hu -nak a szakértője volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.