Hova kerüljön a dél-budai szuperkórház?

Úgy tűnik, túl vontatottan halad a Dél-Budára tervezett szuperkórház területének állami megszerzése - írja a vg.hu.

A kormány friss határozatában leszögezi: "a Dél-budai Centrum megvalósítása kapcsán további időveszteség nem megengedhető." Ezért felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a centrum helyszínének javasolt ingatlanok állami tulajdonba vételéhez szükséges szerződését legkésőbb július 8-ig kösse meg. A határozat értelmében, amennyiben nem tudják tartani ezt a határidőt sem, úgy a kormány eláll vételi szándékától és a beruházásnak más helyszínt jelöl ki.

műtő
Még mindig nem világos, hogy hol lesz a dél-budai szuperkórház

A kormány már az idén 40 milliárd forintot fordítana a közép-magyarországi régió egészségügyi hálózatának rekonstrukciójára, amely a következő években további döntések szerint akár 700 milliárdra is bővülhet. A régióban négymillió ember ellátásáról gondoskodik az egészségügyi hálózat, ennek 24 intézménye újul meg a következő években.

Ezek közül is kiemelkedik a fentiek szerint egyelőre helyét kereső zöldmezős dél-budai centrum a XI. kerületben, továbbá az észak-pesti centrum, mint a Honvéd Kórházhoz kapcsolódó bővítés a Róbert Károly körúton, ahová az egykori Dózsa György úti MÁV-kórház kapacitásai is átkerülnek. A harmadik pedig a dél-pesti centrum lesz a Haller úton, ahol többek között a Fiumei úti baleseti intézetet is integrálják a Szent István és Szent László kórházzal, valamint az Országos Kardiológiai Intézettel.

A szakma régóta egyetértett abban, hogy Buda (és egész Budapest) egészségügyi ellátása fejlesztésre szorul. A bonyolult ellátási és közlekedési viszonyok miatt kialakult gordiuszi csomó átvágására pedig soha nem volt valóságtól elrugaszkodott ötlet egy vadonatúj kórház felépítése. Részletek!

A kormány várhatóan júliusban ismét foglalkozik a kérdéssel, majd ősszel újabb kormányhatározatban véglegesítik a projekteket, amelyekkel a kórházi és járóbeteg-ellátás uniós források híján elmaradt fejlesztését pótolják. Az ellátórendszer fejlesztése mellett humánerőforrás programot is terveznek, illetve az egészségügyi oktatás és kutatás területén is fejlesztések várhatóak, például a Semmelweis Egyetem a betegellátás fejlesztésével együtt mintegy 90 milliárd forintos keretből szeretné ilyen tevékenységének infrastruktúráját megújítani.

Forrás: vg.hu , MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!