Hirtelen szívhalál: az első perc sorsdöntő lehet

A gyors és hatékony elsősegélynyújtás életet menthet – hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pedig azt emelte ki kapcsolódó bejegyzésében, hogy a bajbajutottak élete sok esetben az elsősegélynyújtók bátorságán és talpraesettségén múlik.

„Annyiféleképpen lehet segíteni. Számtalan alkalom kínálkozik, és számos mellett megyünk el, mert hirtelen nem tudjuk, nem értünk hozzá” – figyelmeztetnek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-posztjában, amelyet az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából osztottak meg. Mint írták, a segítségnyújtást elmulasztók nagy részében felmerül, hogy talán mégis meg kellett volna állniuk, de csak nagyon kevesen fordulnak vissza ilyenkor, mondván, hogy „valaki már úgyis segít”, és „talán nem ránk van szükség”.

Szeptember második szombatján az elsősegélynyújtásra kiképzett önkéntesekről és laikusokról emlékezünk meg, valamint az általuk megmentett emberi életeket ünnepeljük. A világnap emellett az időben megkezdett elsősegélynyújtás fontosságára is felhívja a figyelmet.

újraélesztés
A gyors és hatékony elsősegélynyújtás életet menthet. Fotó: Getty Images

Merjünk cselekedni!

„Segítségre bárhol, bárkinek szüksége lehet, ezért fontos, hogy merjünk cselekedni” – ez pedig már az Országos Mentőszolgálat Alapítvány bejegyzésében olvasható. Mint írták, az esetek nagy részében – például hirtelen szívhalál, eszméletlenség vagy súlyos sérülések esetén – jelentős, akár életmentő szerepe is lehet az első percekben végzett beavatkozásoknak. Ezért nagyon fontos, hogy ha bajbajutott embert látsz, hívd a 112-t, mondd el, mi történt és kövesd a mentésirányító utasításait!

„A 3. nyomásnál egy nagy reccsenést hallottam”
Mit tennél, ha egy eszméletlen, földön fekvő férfire lennél figyelmes, akit tétlen tömeg áll körbe? Sokan úgy gondolják, hogy azonnal segítenének a bajbajutotton, a tapasztalat azonban nem ezt mutatja – hívta fel a figyelmet korábbi közleményében az Országos Mentőszolgálat Alapítvány. A szervezet egy sikerrel zárult mentéstörténetet is megosztott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!