Befellegzett a klinikai vizsgálatoknak?

Átlátható és egységes képet szeretne kapni a kormány a klinikai gyógyszerkísérletekről, ezért tervbe vette egy központi adatbázis és egy kvótarendszer kialakítását.

Ma Magyarországon leginkább a gyógy­­szergyártó cégek és az orvosok személyes kapcsolatán múlik, hol végeznek úgynevezett klinikai kísérleteket . Orvosaink jól képzettek, felkészültek, a nemzetközi cégek pedig nemcsak a magas színvonalat értékelik, de azt is, hogy kedvező áron jutnak az eredményekhez. A legfrissebb jelentések szerint Magyarország a klinikai vizsgálatok számát illetően a tizedik, a lakosságarányos betegszámot tekintve a negyedik helyen áll Európában - írja a 168ora.hu .

A szétszórt vizsgálatok egységesítésének gondolata már 2013-ban felvetődött, de akkor hamvába halt, majd tavaly került ismét terítékre, amikor az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) olyan szabályozástervet dolgozott ki, amely a klinikai vizsgálatokhoz szükséges szerződések egységesítését célozza. A még bevezetésre váró új szabályozás a klinikai vizsgálatokhoz szükséges szerződéskötést önti majd kötött formába.

t Magyarország a klinikai vizsgálatok számát illetően a tizedik Európában
Magyarország a klinikai vizsgálatok számát illetően a tizedik Európában

A központosított rendszerben a kormány elképzelése alapján az érintett orvosok és szakdolgozók transzparens módon kapnának fizetést a munkájukért, ami motiváltabbá teheti őket. Az egységes adatbázis mellett jelentős változást hozna a tervezett kvótarendszer is, amely alapján a jelenlegi területi aránytalanságokat felszámolnák, és a jövőben "igazságosan" osztanák el az országba kerülő vizsgálatokat.

A központosítással kapcsolatos elképzelések azonban megosztják a szakmát. Többen egyenesen a klinikai vizsgálatok végét vizionálják, ha megtörténik a centralizálás. Mathiász Dóra mindkét oldal érveit jól ismeri, hiszen 21 évig az egyik legnagyobb gyógyszercég orvos-igazgatójaként irányította a klinikai kísérleteket , később kórházi stratégiai igazgatóként is rálátása volt a folyamatokra, jelenleg pedig az Oncompass Molekuláris Diagnosztikai Központ klinikai kapcsolatokért felelős vezetőjeként intézményekkel, orvosokkal tartja a kapcsolatot. Már gyógyszercégesként sem szerette volna a központosítást, leginkább azért, mert a szponzor maga szeretné eldönteni, kivel és hogyan akar együtt dolgozni.

"Minden gyógyszercégnek van egy saját hálózata. Fontos, hogy a vizsgálatokat oda vigyék, ahol az orvossal, a vizsgálóval személyes és megbízható kapcsolat van, ismerik a klinikai vizsgálati tapasztalatait, eredményeit. Ha egy kvótarendszer kijelöli, hogy a szponzoroknak hová kell vinniük a vizsgálataikat, azzal pontosan azt a szakmai kapcsolatrendszert ítélik halálra, amely a szisztéma hatékony működésének lényege. A piac önmagát szabályozza: ha valahol nem jól működik a vizsgálóhely, akkor az adott cég villámgyorsan lép, ha viszont egy mamutszervezet döntésmechanizmusát nézzük, hosszú ideig tartana, amíg váltani lehetne" - nyilatkozta a lapnak.

10 évig is elhúzódhat egy klinikai vizsgálat Világszerte kilencezernél is több klinikai vizsgálatot végeznek, melynek közel fele Európában zajlik. Hosszú évekig is eltarthat, míg egy gyógyszerről kijelenthetik, hogy hatásos és biztonságos. További információért kattintson !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!