10 évig is elhúzódhat egy klinikai vizsgálat

Világszerte kilencezernél is több klinikai vizsgálatot végeznek, melynek közel a fele Európában zajlik. Hosszú évekig is eltarthat, míg egy gyógyszerről kijelenthetik, hogy hatásos és biztonságos is.

Az elmúlt hatvan év során az Európai Unió tagországaiban közel egy évtizeddel nőtt a várható élettartam. Az egészségügy fejlődése és az orvosi innovációk számos, korábban gyógyíthatatlannak bélyegzett betegséget tettek kezelhetővé . A nyolcvanas években a HIV-vírus okozta fertőzés még egyenlő volt a halálos ítélettel, ahogy a daganatos betegségek bizonyos típusai is. Előbbi esetében 80 százalékkal csökkent a halálozási arány, míg a daganatok miatt húsz százalékkal kevesebben veszítik életüket évente. Az innováció a gyógyszeriparban is óriási léptékű fejlődést eredményez, ugyanakkor egy-egy készítmény piacra kerülését hosszú vizsgálati és engedélyeztetési folyamat előzi meg.

Háromszáznál is több vizsgálatot végeznek Magyarországon

Hogyan kerül az általunk használt gyógyszer forgalomba? Kik bírálták el a minőségét, hatékonyságát, biztonságos alkalmazhatóságát? Olvassa el cikkünket !

A gyógyszercégek világszerte több mint 9000 klinikai vizsgálatot végeznek, ebből 4000 Európán belül zajlik. A legtöbb ilyen jellegű kutatás Németországban, Nagy-Britanniában és Franciaországban zajlik, de száznál több vizsgálatot végeznek Magyarországon is.

Országhatárokon átívelő, nemzetközi összefogással zajlanak ezek a projektek, melyeknek elsődleges célja a legtöbb halálesetért felelős betegségek - úgy mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve a daganatok - leküzdése. Egy ilyen klinikai vizsgálat azonban rengeteg munkát jelent, akár 10-12 évig is elhúzódhat, és a gyógyszer előállítási költségének tetemes részét (58,6 százalékát) teszi ki. Legnagyobb arányban a biotechnológiával foglalkozó cégek fektetnek be ezekbe a kutatásokba.

Akár 12 évig is tarthat a klinikai kutatás
Akár 12 évig is tarthat a klinikai kutatás

A klinikai vizsgálatok humán szakaszai

Az első fázisban egészséges páciensek bevonásával vizsgálják a gyógyszerhatóanyagot. Ilyenkor arról gyűjtenek információt, hogy mekkora dózist visel el a szervezet, milyen mellékhatásokat okozhat a készítmény és hogyan, illetve mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből. Összességében ezek az anyagok adják az adott gyógyszer farmakokinetikáját, azaz a szervezetben lezajlott folyamatát.

A második fázis során már nem egy beteget, hanem egy egész betegcsoportot figyelnek a gyógyszer hatásának kutatásához. Ilyenkor állítják be az adag optimális mértékét, illetve a szervezetre gyakorolt terápiás hatását is vizsgálják a szernek. Ugyanezen adatokat erősíti meg, vagy bírálja felül a harmadik fázisban végzett vizsgálatok eredménye, melynek során már a készítmény biztonságos alkalmazhatóságát és a lehetséges mellékhatásokat is nagy bizonyossággal megállapítják.

A harmadik fázis vizsgálatait követően a gyógyszert már forgalomba hozhatják, annak hatását azonban még hosszú ideig nyomon kell követniük. Ez már valójában a negyedik fázis, melynek során a gyógyszer hatását más, már régebb óta forgalomban lévő, és biztonsággal alkalmazott készítményekkel hasonlítják össze. Legtöbbször itt már csak az extrém ritka esetben előforduló mellékhatásokra derítenek fényt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.