Rossz hír a növényi húshelyettesítőkről

Bár a növényi alapú húsalternatívák lényegesen kevesebb kalóriát és telített zsírsavat, valamint jóval több rostot tartalmaznak, mint a valódi hústermékek, van egy tényező, amelyben rosszabbul teljesítenek. Ez pedig nem más, mint a sótartalom.

Azt már régóta tudjuk, hogy a húsipar igen nagy szerepet játszik a klímaváltozásban . Nem csoda tehát, hogy egyre többféle alternatív megoldást kínálnak a boltok a hústermékek helyettesítésére. Egy friss tanulmány szerint azonban a jelenlegi kínálat nem feltétlenül alkalmas gyakori fogyasztásra, már ami az egészségügyi hatásukat illeti. A növényi alapú húshelyettesítők többségénél ugyanis rendkívül magas sótartalmat állapított meg egy közelmúltban végzett kutatás, amelyről az Independent is beszámolt .

Majdnem tökéletes alternatíva

A kutatók több mint 430, az Egyesült Királyságban elérhető terméket vizsgált meg: 207 növényi húshelyettesítőt és 226 húskészítményt. Megállapították, hogy a vegán és vegetáriánus húsalternatívák lényegesen kevesebb kalóriát és telített zsírsavat, valamint jóval több rostot tartalmaznak, mint a valódi hústermékek, sótartalmuk azonban jóval magasabb.

Mostantól az emberek falják fel a sáskákat .

A vizsgált növényi élelmiszerek közül mindössze kettőnél állapítottak meg alacsony sótartalmat, míg a húskészítmények közül 45-ről mondható el ugyanez. A 100 grammonkénti sótartalom a vegán és vegetáriánus húspótlók 75 százalékában jócskán meghaladja a célként kitűzött 0,3 grammot: egyes termékeknél a 2 grammot is megközelíti.

Mi a baj a sóval?

A túlzott sófogyasztás jelentősen megnöveli a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát, amely a szívbetegségek mintegy feléért, valamint az összes stroke-os eset 60 százalékáért tehető felelőssé. Szakértők szerint globálisan évente több mint 2 millió ember halálát okozza közvetetten a túlzásba vitt sóbevitel . "A sócsökkentés a legköltséghatékonyabb intézkedés a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a magas vérnyomás elleni küzdelemben" - emelte ki a tanulmány társszerzője, Graham McGregor professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!