Heti egy húsmentes nap: ezért fontos betartani

Többféle problémával, így egészségügyi és környezeti kockázatokkal is összefüggésbe hozható a nagy mennyiségű húsfogyasztás

„Étkezési szokásaink nemcsak az egészségünket, hanem a környezetünket is befolyásolják. A húsfogyasztás csökkentése az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb módja annak, hogy a klímaváltozás hatásait valahogy csökkentsük, egyszersmind a közérzetünket is javítsuk” – fogalmazott az InfoRádiónak nyilatkozva Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának főigazgatója. Hozzátette, ismert, hogy a magyarországi húsfogyasztás európai összehasonlításban is magas, egyszersmind idehaza a krónikus betegségek és az elhízás előfordulása is átlag feletti.

húsmentes étkezés
Hetente legalább egy húsmentes napot javasolt felnőttként tartanunk. Fotó: Getty Images

Egészségünk védelmében vagyunk hajlandók lemondani a húsról

A szakember és munkatársai egy friss kutatásban arra keresték a választ, hogy vajon mi motiválhatja az embereket húsfogyasztásuk csökkentésében. Felmérésükből kiderült, hogy elsősorban az egészségügyi szempontok lehetnek meghatározóak e téren. Ezzel szemben a környezetvédelem és az állatjólét kérdése főként csak azok számára jelent motivációt, akik már eleve tájékozottak a témában. Magyarán a húsfogyasztás csökkentése iránti hajlandóság úgy erősíthető, ha az emberek tudatában vannak a ténynek, hogy az pozitívan hat az egészségükre.

Fertő Imre ugyanakkor arra is kitért, hogy önmagában az információátadás nem elegendő. Szerinte közösségi élményt is kínálni kell, legyen szó akár főzőprogramokról, vagy például iskolai kampányokról. A lényeg, hogy a változás ne kényszer legyen, hanem közös vállalás, amely közelebb hoz egymáshoz – mutatott rá a professzor. Az Okostányér, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által összeállított hazai táplálkozási ajánlás hetente legalább egy húsmentes nap beiktatását javasolja felnőttek számára. Fontos továbbá, hogy hetente – nyersen mérve – legfeljebb 500-700 gramm vörös hús kerüljön a tányérunkra.



ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.