Három élelmiszer, ami brutálisan megdrágult

Magyarországon mérték az unió legmagasabb élelmiszerinflációját augusztusban az egy évvel ezelőttihez képest - számolt be róla az RTL Híradó.

Míg Magyarországon augusztusban 34 százalékos volt az élelmiszerinfláció, addig Lettországban 26,3, Bulgáriában pedig "csak" 25 százalékos. Az uniós átlag 14,2 százalék.

Lassan a minőségi kenyér is luxuscikk lesz. Fotó: Getty Images

Várhatóan tovább romlik a helyzet

A kenyér mellett a hús, a sajt és számos alapvető élelmiszer nálunk drágult a legjobban az unióban. A húsért például 65,5 százalékkal kell többet fizetnünk, mint tavaly ilyenkor. Az uniós átlag viszont ennél jóval alacsonyabb: 18 százalék - idézte az RTL Híradó az Eurostat legfrissebb adatait.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a Híradónak elmondta: mindez annak a következménye, hogy a liszt ára egy év alatt közel háromszorosára emelkedett, ahogy az energiaárak, a bérek és a logisztikai költségek is. Hozzátette: a liszt ára októberben tovább fog emelkedni. De a tej, a sajt és a tojás ára is nálunk drágult a leginkább: csaknem 50 százalékkal, míg az uniós átlag 20 százalék alatt van.

A GKI közlése szerint az élelmiszerinfláció Magyarországon már jóval meghaladja a forintgyengülés mértékét, vagyis euróban számolva is magasabb, mint az uniós átlag. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!