Ételek, amelyek tele vannak cukorral

Az egészségügyi ajánlások szerint egy felnőtt férfinak legfeljebb 38, egy nőnek pedig maximum 25 gramm cukrot lenne szabad fogyasztania naponta. Ezt viszont nem sokan tudják betartani.

Nehéz betartani a cukorfogyasztásra vonatkozó limitet, ha nem vagyunk tisztában bizonyos élelmiszerek cukortartalmával. Így viszont rengeteg hozzáadott cukrot viszünk be úgy, hogy nem is tudunk róla.

gabonapehely, cukor, hozzáadott cukor, cukortartalom,
A gabonapelyhek adagonként 20 grammnyi cukrot tartalmazhatnak. Fotó: 123rf

Zabkásák, gabonapelyhek

A szárított, aszalt gyümölcsök cukortartalma talán kevésbé meglepő, hiszen a friss gyümölcsök jó részében is bőven van cukor. A dehidratált verzió elveszti a folyadéktartalmát, ezért a benne lévő cukor is koncentráldódik, tehát ugyanakkora mennyiségű gyümölcs friss, illetve aszalt verziójának cukortartalma között igencsak jelentős a különbség. A témáról itt olvashat bővebben!

A boltokban kapható instant zabkásák például jó választásnak tűnhetnek reggelire, hiszen a zab, illetve a zabpehely valóban egészséges. A legtöbb fajtában azonban igen nagy mennyiségű hozzáadott cukor is található. Ezért jobb, ha inkább saját magunk készítjük el otthon a zabkásánkat. A gabonapelyhekkel hasonló a helyzet. Még az "egészséges" verziók is akár 19 grammnyi cukrot tartalmazhatnak adagonként.

Szószok, levesek

A bolti szószok, például a sokak által kedvelt barbecue szósz is meglepően sok cukrot tartalmaz. Egyetlen evőkanálnyi mennyiségben akár 12,5 grammnyi is lehet, ami egy nő napi ajánlott cukorbevitelének a fele. A boltokban kapható konzerv levesek - még a sósabb, savanyúbb ízűek is - tele vannak cukorral, sőt, sóval is. Egy konzervdoboznyi paradicsomlevesben például akár 20 gramm cukor is lehet.

Gyümölcsjoghurtok

A gyümölcsjoghurtoknak sem véletlenül olyan édes az íze. Ezt nem a bennük lévő gyümölcsöknek, hanem a komoly mennyiségű hozzáadott cukornak köszönhetik, ami dobozonként akár 12 gramm is lehet.

Ízesített vizek

Az ízesített vizek, illetve sportitalok azt ígérik, hogy egy keményebb edzés után segítenek visszatölteni a szervezetbe a verejtékezéssel elveszített glükózt és nátriumot, illetve egyéb ásványi anyagokat. Ez igaz is, de egy nagyobb üvegben emellett 30-34 gramm cukor is lehet, ami több, mint amennyi egy csokiban található.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!