Élelmiszerek, melyekkel baj van

Megjelent a RASFF éves jelentése, melyből kiderül, milyen élelmiszerek miatt aggódtunk tavaly.

Melyek a kockázatos élelmiszerek?

Összesen 141 magyar előállítású termék miatt érkezett 2016-ban bejelentés az EU élelmiszer-biztonsági riasztási rendszerébe (RASFF) - derül ki a szervezet éves jelentéséből. Ami az EU egészét illeti, tavaly 2993 bejelentés jelent meg a RASFF-on, ezeknek a 88 százaléka kötődött kockázatos élelmiszerekhez, a maradék pedig a nem megfelelő minőségű takarmányokra vonatkozott. A számok nem változtak jelentősen az elmúlt évekhez képest - írja közleményében a Nébih . A riasztások száma ennél jóval alacsonyabb volt: 847 esetben kellett ezt elrendelni.

Vannak veszélyes anyagok élelmiszerekben? Egyre többen keresik az egészséges élelmiszereket a boltok polcain, arról azonban sok esetben megoszlanak a vélemények, hogy mi is minősül annak. Napjaink élelmiszerfogyasztója számos, gyakran egymásnak ellent mondó információra alapozva kell válogatniuk. Az élelmiszerek előállítása során alkalmazott technológiai megoldások mellett azok összetevői is gyakran a média, és ezáltal a fogyasztók fókuszpontjába kerül.

RASFF nébih egészséges élelmiszerek élelmiszerek táplálkozás egészséges táplákozás, Fertőzött tojást, sajtot és gyümölcsöt is találtak
Fertőzött tojásra, sajtra és gyümölcsre is érkezett bejelentés

Ezekkel az élelmiszerekkel van baj

Uniós szinten a legtöbb probléma a gyümölcsökkel és zöldségekkel, a mogyoró- és diófélékkel, a halakkal és halászati termékekkel, valamint az étrend-kiegészítőkkel és egyéb speciális célú élelmiszerekkel kapcsolatban mutatkozott. Az esetek nagy részében a patogén mikroorganizmusok (elsősorban baromfi- és hústermékekben), a mikotoxinok (főleg aflatoxin), a növényvédőszer-maradékok , a nehézfémek, valamint a nem jogszerűen alkalmazott összetevők okozták a veszélyt - írja a jelentésre hivatkozva a hvg.hu .

Az előző évben a jelentős területet, illetve sok tagállamot érintő esetek között szerepelt például az E. coli szennyezett román sajt vagy a szalmonellával fertőzött lengyel tojás ügye. Magyarországon előállított termékkel kapcsolatosan 24 esetben merült fel élelmiszerbiztonsági probléma, amely csupán 0,8%-a a 2016-ban dokumentált összes RASFF-riasztásnak. Magyarországról egyébként összesen 20 eredeti bejelentés (tehát nem egy korábbi folytatása) érkezett a rendszerbe.

Magyarországon sem annyira a zöldségekkel vagy gyümölcsökkel volt inkább probléma. Itthon leginkább az étrend-kiegészítők és különleges táplálkozási célú élelmiszerek, gabona- és pékáru termékek, valamint a baromfihús és egyéb baromfitermékek tekintetében adódott gond.

Az esetek több mint harmadában a határellenőrzésnél bukkantak a problémára, 32 százalékban pedig piaci ellenőrzéseken derült fény ezekre. Fogyasztói panasz csupán az esetek négy százalékában volt a riasztás forrása, az ételmérgezés szerencsére ennél is kisebb arányban, az összes eset 2 százaléka, 50 eset kezdődött ezzel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!