Cukorsokkal indul a gyerekek napja

A brit gyerekek túlságosan sok cukrot fogyasztanak reggelire, a napi ajánlott mennyiség csaknem felét megeszik még azelőtt, hogy beérnének az iskolába.

Az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England) szerint a cukros gabonapelyhek, gyümölcsitalok és kenyérre kenhető krémek mind károsak az egészségre.

A szakemberek kiemelték, hogy az egészségtelen étrend a fogak szuvasodásához , a derékbőség gyarapodásához és olyan hosszú távú egészségi problémákhoz vezet, mint a 2-es típusú cukorbetegség. Az ötéves gyerekek nagyjából negyedének van lyukas foga, és a gyerekek csaknem egyötöde már elhízottan hagyja el az általános iskola alsó tagozatát.

Az elmúlt évek során megemelkedett a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek száma Magyarországon. A probléma hátterében az elhízás, a mozgásszegény életmód és a tinédzserkorra jellemző hormonális átalakulás áll.

Ezer kockacukor reggelire

Az országos étrendi és táplálkozási felmérés eredményei szerint az elsődleges "bűnös" a cukor , a négy- és tízéves kor közötti gyerekek ugyanis kétszer annyit fogyasztanak belőle, mint amennyit kellene. A 200 szülő bevonásával készült kutatás azt mutatta, hogy a problémák már a reggelinél elkezdőnek.

A cukrozott gabonapelyhek sem a legideálisabbak reggelire
A cukrozott gabonapelyhek sem a legideálisabbak reggelire

A mutatók szerint csak a reggelizőasztalnál a gyerekek átlagosan több mint 11 gramm cukrot, vagyis csaknem három kockacukrot esznek meg. Ez egy év alatt több mint ezer kockacukrot jelent reggelire.

Egy kis tál cukrozott gabonapehely nagyjából kettő, a pirítósra kent csokoládékrém három, míg egy pohár gyümölcslé öt kockacukrot tartalmaz.

Mennyit szabadna?

A felmérés szerint a megkérdezett szülők 84 százaléka vélte úgy, hogy egészséges reggelit ad a gyermekének. A szakértők szerint a szülőknek érdemes ellenőrizniük az egyes termékek cukortartalmát. Ebben segíthetnek például különböző mobiltelefonos alkalmazások is.

Kétéves korban a gyerekeknek kevesebb mint 13 gramm (3 kocka), háromévesen kevesebb mint 15 gramm (4 kocka), négy- és hatéves kor között kevesebb mint 19 gramm (5 kocka), hét és tíz éves kor között kevesebb mint 24 gramm (6 kocka) cukrot kellene fogyasztaniuk naponta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!