A legjobb fűszernövények

Nem kell kertes házban laknunk ahhoz, hogy saját fűszernövényeink lehessenek - az alábbiak termesztéséhez elég pár cserép, egy szabad ablakpárkány és egy kevés gondoskodás. Ültessük őket virágföldbe, amelybe néha egy kevés tápoldatot is tehetünk - ennyi az egész.

Petrezselyem és koriander

Ez a két növény jobban kedveli a hűvösebb hőmérsékletet, így majdnem minden nyugati vagy keleti tájolású ablakban jól érzik magukat. Kevés velük a gond, némi földön és alkalmankénti öntözésen kívül nem igényelnek sok törődést. Porózus cserépbe ültessük őket, és öntözés előtt mindig ellenőrizzük, hogy száraz-e a földjük, nehogy túllocsoljuk őket, mert attól sajnos tönkremennek.

Nem csak esztétikai, de praktikussági szempontokat is tanácsos figyelembe venni, ha otthonunkba szobanövényt választunk. Cikkünkben a legnépszerűbbek!

Citromfű

A citromfű szintén egy igen könnyen termeszthető növény. Érdemes olyat vásárolni belőle, aminek már vannak leszüretelhető levelei, így nem kell megvárnunk, míg szárba szökken. Pórózus cserében remekül érzi magát, és nagyjából heti három öntözést igényel.

A citromfű szintén egy igen könnyen termeszthető növény
A citromfű igen könnyen termeszthető növény

Snidling

Megfelelő körülmények között tartva egész évben terem. Ha magról ültetjük, meglehetősen hosszú időbe telik, mire szüretelhető lesz, így már kifejlett növényt vegyünk, és tegyük északi vagy nyugati tájolású ablakba, ahol rendszeresen éri néhány óra napsütés. A nedves földet szereti, és érdemes alkalmanként egy kevés vízzel meg is permetezni.

Menta

Mentát még akkor is termeszthetünk, ha nem jut túl sok fény a lakásunkba, mivel rendkívül igénytelen növényről van szó, ami jól tűri a legmostohább körülményeket is. Kerámia cserépbe ültessük és öntözzük rendszeresen. A legtöbb mentafajta már kevés napfénynél is szépen növekszik, és néhány hetenként vissza is kell vágni, különben elburjánzik.

Forrás: rodalesorganiclife.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!