10 egészségtelennek hitt étel, ami egészséges

Számos helyen olvashatjuk, hogy a kávé, a tojás, a kókuszolaj mennyire egészségtelen, de most tiszta vizet öntünk a pohárba.

Itt az idő, hogy leszokjunk a feldolgozott ételekről és elkezdjünk igaziakat enni: tojást, vajat, sajtot, akár mogyoróvajat - és mindent lehetőleg természetes állapotában. Arról sem szabad megfeledkeznünk azért, hogy a jó étrend egyik titka a mértékletesség is, úgyhogy mindenből csak keveset együnk. Az evés önmagában nem elég ahhoz, hogy elhízzunk: a mértéktelen evés, a mozgáshiány és a rendszertelen életmód kell mindehhez. Az alábbiakban tíz olyan ételről olvashat, amely kellő mértékkel fogyasztva kifejezetten egészséges.

Kávé. Sokszor hallhattuk már, hogy a túl sok kávétól idegesek leszünk, felpuffadunk, rossz lesz a leheletünk, előjöhet az irritábilis bélszindrómánk - ellenben ha mértékkel fogyasztjuk, a kávé kifejezetten jót tesz az idegrendszerünknek, fokozza szellemi képességeinket, sőt, szervezetünk demenciával és Alzheimer-kórral szembeni védelmét is fokozza.

5 étel, amiről azt hittük, hogy vega Néhány olyan étel, amiről biztosan állítjuk, hogy megfelel a vegetáriánus táplálkozás szabályainak, kifejezetten becsapós lehet. Gondolnák, hogy a babpürében vagy a gumicukorban van állati eredetű hozzávaló? Tudjon meg többet, kattintson! Burgonya. Az egy dolog, hogy a keményítővel teli étel átalakul glukózzá és alaposan megemeli vércukrunkat, de ugyanakkor számos más tápanyagot is tartalmaz: egy közepes méretű burgonya fedezi napi C-vitamin szükségletünk felét, B6-szükségletünk 30 százalékát és kálium-szükségletünk egynegyedét. Ezen kívül még kalcium, magnézium, foszfor, cink és B-vitaminok is találhatóak benne. A frissebb krumplinak ráadásul alacsonyabb a glikémiás indexe is, mint a kevésbé frisseknek.

Tojás. Ideje megszeretnünk a tojást. A proteinben és hasznos zsírokban gazdag tojás ugyanis hosszú időre lakat jól minket: ideje a reggeli müzlit omlettre cserélni, mert így több energiát nyerünk.

Mogyoróvaj. A mogyoróvaj tele van fehérjékkel , magnéziummal, káliummal, E-vitaminnal, antioxidánsokkal és rostokkal. Ugyanakkor érdemes okosan választanunk, ugyanis számos márka kapható, ezek közül pedig sokban található cukor és számos más nem túl egészséges hozzávaló.

Babkonzerv. A babkonzervnek jelentősen nagyobb nátrium-tartalma lehet a benne található folyadék miatt, úgyhogy erre érdemes figyelni: viszont gyomrunkat remek állapotban tarthatjuk a babbal annak magas fehérje- és rosttartalma miatt.

Popcorn. Nem, nem a cukrozott és feldolgozott popcornról beszélünk, hanem a tetszés szerint ízesíthető, nem zacskóban kipattogtatott változatról, amelynek nagyon alacsony a kalóriatartalma.

A popcorn sem tartozik az egészségtelen ételek közé

A popcorn sem tartozik az egészségtelen ételek közé

Zsíros tej. A kilencvenes évek óta sulykolják belénk, hogy a sovány tej egészséges, ennek következtében egyre többen cserélték le a zsírokat szénhidrátokra, és híztak el. A zsíros tej nem egészségtelen és sokkal több tápanyag található benne, mint a sovány változatban. Könnyen eltelít, így elveszi étvágyunkat is.

Joghurt. A joghurt legnagyobb problémája az adalékanyag, a színezék és ízesítés: ideje lecserélni a sovány és cukros változatokat zsírosabb, természetes vagy görög joghurtokra. Ha nem bírjuk ki ízesítés nélkül, vágjunk bele gyümölcsöket vagy keverjük össze befőttel.

Só. A sófogyasztás egészségtelen mértékét a feldolgozott ételeknek köszönhetjük, úgyhogy kezdjünk csak rászokni arra, hogy otthon főzünk és garantáltan kevesebb sóra lesz szükségünk. Érdemes kipróbálni esetleg a himalájai kristálysót, amiben 84-féle ásványi anyag található (csak az összehasonlítás kedvéért: az asztali sóban csak négyféle van).

Kókuszolaj. Könnyedén emészthető zsírsavakat tartalmaz, amelyek szervezetünkben zsírégető ketonokká alakulnak; emellett pedig immunrendszerünket is serkenti. Ráadásul nem is lesz kókuszízű tőle az étel, ettől sem kell tartanunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!