Sejtmutációt okoz a dohányzás

A dohányfüstben hatvanféle mutagén anyag van, amely sejtmutációt, DNS-károsodást okoz - közölte Losonczy György, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának munkatársa.

A dohányzásról való leszokás nem várt hatásáról korábbi cikkünkben olvashat - kattintson ide!

Minél több mutáció alakul ki egy sejtben, annál nagyobb a valószínűsége, hogy daganatossá válik. A dohányzásról való leszokás után ezek a károsodások egész életünkben megmaradnak, ennek ellenére látható pozitív változás következik be a leszokók állapotában - ismertette a szakember. Példaként említette, hogy pár héten belül megszűnik a köhögés, mert a tüdőben megmaradt egészséges sejtpopulációk terjedni kezdenek.

köhögés, tüdő, károsodás, dohányzás, dohányzás ártalmai, leszokás
Idővel látható pozitív változás következik be a leszokók állapotában. Fotó: Getty Images

Ezért kell leszokni a dohányzásról

Mint azt korábban megírtuk , a dohányzás felborítja a sejtek alapvető működését, 10-15 évvel megrövidíti az életet, és számos egyéb káros szövődménye ismert. A leszokást követően pár évvel azonban már kisebb az infarktus és a stroke kockázata, valamint a tüdő állapota is javulásnak indul.

Már 20 perccel az utolsó szál elszívása után normalizálódik a vérnyomás és a pulzus, illetve tisztulni kezd a tüdő, 72 órával később pedig már könnyebb a légzés. Ennek oka, hogy a hörgők jobban kinyílnak, így több oxigén jut a szervezetbe. A tüdőkapacitás is növekedni kezd. Egy év után a tüdő jóval egészségesebb lesz, szebb lesz a bőr, és teljesen megszűnik a cigaretta okozta köhécselés, öt év után pedig a tüdőrák kialakulásának rizikója is a felére csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!