Az alkohol így hat a súlyunkra

Hogy az alkoholfogyasztás miatt számíthatunk-e pluszkilókra, elsősorban attól függ, hogy mennyit, illetve milyen gyakran iszunk. Kutatások szerint emellett az sem mindegy például, hogy milyen neműek vagyunk.

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás hízást okozhat

Vegyesek a kutatási eredmények azzal kapcsolatban, hogy az alkoholfogyasztás pontosan milyen kapcsolatban áll a súlynövekedéssel, illetve az elhízással . Egy brit kutatás 5 éven keresztül vizsgált középkorú férfiakat a kérdéssel kapcsolatban. Arra az eredményre jutottak, hogy több mint 30 gramm alkohol elfogyasztása naponta - ami meghaladja az átlagos napi kalóriabevitel 9 százalékát - már bizonyítottan kapcsolatba hozható a hízással. Az alkohol fajtája lényegtelen, a rendszeresség és a mennyiség számít, különösen a férfiak esetében. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a nők testsúlynövekedésére ne lenne hatással a nagy mennyiségű alkohol.

Az alkohol így hat a hangulatunkra Általában némi örömet és boldogságérzetet remélünk az alkoholos italoktól, brit kutatók szerint azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mi kerül a poharunkba. Kattintson !

A ritka alkoholfogyasztás nem akkora gond

Több kutatás is arra jutott, hogy a keveset, illetve ritkán ivók súlyára nincs hatással az alkohol, sőt egyes esetekben még kevesebbet is híztak, mint azok, akik egyáltalán nem fogyasztanak szeszt. Ugyanakkor az is kiderült, hogy az afro-amerikai származású nők súlyára már kevés ital is hatással lehet.

Aki rendszeresen fogyaszt alkoholt, arra gyorsabban felszaladnak a plusz kilók is
Aki rendszeresen fogyaszt alkoholt, arra gyorsabban felszaladnak a pluszkilók is

Az alkoholban sok a kalória

Egy gramm alkoholban általában 7 kalória van, ugyanannyi, mint hasonló mennyiségű zsírban. Emiatt van, hogy ha sokat és rendszeresen iszunk, akkor biztosan hízni fogunk. Ráadásul az alkoholtartalmú italok egy részében még a cukor is nagyon sok, ami szintén megnehezíti az egészséges testsúly megőrzését. Nem véletlen az sem, hogy az italozás a has, illetve a derék környékén eredményezi a leglátványosabb hízást. Ráadásul sokan meg is éheznek az alkoholtól, ami újabb plusz bevitt kalóriákat jelent.

Forrás: curejoy.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!