A társadalmi normák miatt iszunk?

A tinédzserek leggyakrabban a barátok nyomására vesznek részt a rohamszerű ivászatokban, az ausztrál Flinders Egyetem kutatásai szerint azonban elképzelhető, hogy mégsem ez áll a jelenség hátterében.

A kutatás során (amelynek elsődleges célja a fiatal nők ivási szokásainak hátterében álló jelenségek feltárása volt) a tudósok rájöttek, hogy a szociális és kulturális normák sokkal inkább okolhatók a rohamszerű vedelésért, mint a baráti ráhatás. Belinda Lunnay PhD hallgató kutatásai során 14 és 17 év közötti fiatal lányokat kért fel, hogy dokumentálják ivási szokásaikat egy digitális kamera segítségével. Lunnay szerint az előzetes eredmények arra engednek következtetni, hogy a túlzott alkoholfogyasztás nagyrészt nem a csordaszellemnek köszönhető, hanem "a szociális normákra adott válaszreakcióknak".

"Tudjuk, hogy a fiatalok alkoholfogyasztási szokásait nagyban befolyásolják barátaik ivási szokásai" - nyilatkozta Lunnay, akinek kutatását Paul Ward professzor, dr. Joseph Borlagdan és dr. Darlene McNaughton mentorállták. "Az összkép azonban ennél sokkal összetettebb. A fiatalok esetében az alkoholfogyasztás olyan szociális tevékenység, ami központi helyet foglal el kapcsolati rendszerükben és a szociális hierarchiában elfoglalt helyüket is meghatározza. Az ivás és az azzal járó tevékenységek az alkoholt szociálisan szimbolikus és értékes tárggyá nemesítik - ahogy az egyik résztvevő fogalmazott: "senki nem kötelez arra, hogy igyál, egyszerűen csak inni akarsz".

Lunnay szerint a későbbi kutatások tovább árnyalhatják majd a fiatal nők alkoholfogyasztási szokásaikról alkotott képet. "Bár a mostani kutatás segíthet új megvilágításba helyezni az alkohollal kapcsolatos elképzeléseket és kiemelni a szociális kapcsolatok fontosságát, további vizsgálatok szükségesek, hogy jobban megérthessük, miként befolyásolják a szociális folyamatok a fiatal nők alkoholfogyasztási szokásait ."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!