A leggyakoribb hibák sebfertőtlenítéskor

Az a seb is ellátásra szorulhat, ami nem vérzik, a sérült rész lemosása pedig nem helyettesítheti a fertőtlenítést. Íme néhány hiba, amit gyakran elkövetünk egy sérülés kezelésekor.

A gyermekkor a felszabadult játékról és a határok feszegetéséről szól, amelynek szinte mindennapos velejárói a karokon, térdeken megjelenő horzsolások , kisebb vágások. Persze nem csak a kicsiknél fordulhatnak elő balesetek, a felnőttek esetében egy ebéd elkészítése vagy egy kerti szék javítása is végződhet sérüléssel. Katona dolog - legyintünk ilyenkor sokan, pedig a megfelelő sebkezelés nagyon fontos: gyorsítja a sebgyógyulást, csökkenti a hegesedés mértékét és a fertőzések ellen is véd.

Nem mindegy, hogyan kezeljük a sebeket Akár korábbi műtéti hegekről, akár frissebb sebekről van szó, nyáron külön figyelmet kell fordítanunk az érintett bőrfelületekre, hiszen a napfény hatására a sérült bőr pigmentálódhat .

A bőrünk az immunrendszerünk legkülső védvonala, amelyen a legkisebb sebek is utat nyitnak a baktériumok és kórokozók előtt. Ezektől pedig még a legszigorúbb higiéniás előírásokat betartva sem tudunk szabadulni: a környezetünkben, a levegőben, a ruházatunkon, de még a bőrünk felszínén is kórokozók milliárdjai tanyáznak. A sérülések ellátásánál nagyon fontos, hogy ezt a betelepedést, vagyis a sebfertőzést és következményeit lehetőleg megakadályozzuk. Összegyűjtöttük a leggyakoribb hibákat ezzel kapcsolatban.

A lemosás nem helyettesíti a fertőtlenítést

Az egyszerűbb, felszíni sérüléseket sokszor csak a csap alá tartjuk azt remélve, hogy a víz kimos minden kórokozót a sebből. Bár a víz valóban segít megtisztítani a sérült felületet a szennyeződésektől, ez önmagában nem váltja ki a fertőtlenítést . Kenőcs és spray formában is kaphatóak olyan készítmények, amelyek elősegítik a sérült bőrfelület gyógyulását és fertőtlenítik a seb környéki bőrfelületet is.

A seb környékéről kötéscserekor se feledkezzünk meg

Nem csak magát a sebet kell megtisztítani, de annak környékét is fertőtleníteni kell - többféle készítmény van mindkét feladatra, fontos, hogy ne cseréljük fel ezeket! A legtöbben ráadásul csak első alkalommal, a seb lefedésekor fertőtlenítenek, pedig azt minden kötéscsere alkalmával meg kell ismételni.

A fertőtlenítést követően érdemes a sebet lefedni (Fotó: 123rf)
A fertőtlenítést követően érdemes a sebet lefedni. (Fotó: 123rf)

Nem csak addig veszélyes a seb, amíg vérzik

Nem csak akkor kell kezelni a sebet, ha még vérzik: minden bőrsérülés ellátása során fontos minimalizálni a fertőzés veszélyét. A gyengén vérző és a horzsolásos sérüléseket, illetve a seb környékét is meg kell szabadítani a szennyeződésektől, valamint az elhalt szövetektől.

Ne nyúljuk kézzel a sebbe

Előfordulhat, hogy a sérült bőrfelületbe idegen anyagok - apróbb kavicsok vagy üvegszilánkok - fúródnak, ezeket azonban semmiképpen se a kezünkkel távolítsuk el, hiszen így nem csak a fertőzésveszély nő, de egy rossz mozdulattal akár a szilánkot is mélyebbre nyomhatjuk. Kisebb sérülés esetén használjunk egy alaposan fertőtlenített csipeszt, de a komolyabb esetekkel jobb, ha felkeresünk egy orvost.

Nem gyógyul jobban, ha "szellőztetjük"

A tisztítás és fertőtlenítés után a sebet mindig érdemes lefedni, így ugyanis megóvhatjuk a további sérülésektől, és a fertőzésveszély is alacsonyabb. Szintén gyakori hiba, hogy a sebet száraz vattával, vagy papír zsebkendővel fedik le, ezek azonban nem kellően sterilek, nem zárják le megfelelően a sebet, sőt bele is ragadhatnak, ami csak hátráltatja a gyógyulást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és átmeneti időszakra. Helyenként szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A hőmérséklet kora délután és késő este egyaránt 1 és 8 fok között alakul. Még pár napig frontmentes idő várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!