Agresszióval, szorongással küzdenek az óvodások

Rohamosan romlik a fiatalok mentális egészsége.

Kovács Orsolya pszichológus, szociológus a Reggeliben arról beszélt, hogy egyre több gyerek szorul szakember segítségére, már óvodáskorban is jelentkeznek a szorongásos vagy indulatkezelési tünetek"Már az óvodáskorban megjelennek problémák, akár agresszióban, indulatkitörésben, vagy akár a szorongásban, amikor befelé fordulnak a feszültségek" - mondta a szakember.

Ezt több dolog is befolyásolja, köztük az, hogy a szülőnek milyen a mentális állapota. "Annyira túl vannak hajszolva az emberek, hogy egy mentálisan stabil ember is nehezen bírja, hát még olyan, aki érzékenyebb típus" - magyarázta. Azt mondta, olyanra is volt már példa, hogy egy 6-7 éves gyerek saját maga jelezte, hogy szeretne egy szakemberrel beszélni a problémáiról. 

szorongás mentális egészség
Egész kicsi korban megjelenhetnek a szorongásos tünetek. Fotó: Getty Images

Arról is beszélt, miért probléma az, ha a családtagok beszélgetés helyett a telefonjukba merülnek. "Nem kell belemenni az esetleg nehezebb témákba, amelyeket érzelmileg kikerülnének az emberek, és elterelik a figyelmet a problémákról" - mondta, ami azért gond, mert mentális egészségünk szempontjából kulcsfontosságú, hogy nyíltan tudjunk beszélgetni, és minél mélyebbek, szorosabbak legyenek az otthoni kapcsolatok. Az baj, ha a telefon erről viszi el a fókuszt.

Mivel mind a felnőttek, mind a gyerekek ki vannak merülve, sokkal könnyebbnek tűnik esténként csak a telefont nézni, mint például társasozni. "Pedig ha megkérdezünk utólag egy gyereket vagy egy családot, hogy mikor töltődött többet, ha társasoztunk és beszélgettünk, vagy ha mindenki félkómásan, zombiüzemmódban lapozgatta az üzenőfalát, akkor az nem kérdés, hogy merre billen" - magyarázta. Viszont nagy tudatosság kell a változtatáshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!