Hogyan étkezzünk a jobb vérnyomásért?

A manapság már népbetegségnek számító magas vérnyomás számos kockázattal jár, jelentősen növeli például a szív- és érrendszeri betegségekkel összefüggő, idő előtti elhalálozás esélyét. Egyes életmódbeli és étrendi változtatásokkal azonban sokat tehetünk a jobb vérnyomásértékek eléréséért, ezzel együtt pedig a szívünk egészségéért is.

A hipertónia, vagyis a magas vérnyomás a fejlett országok népességének legalább hatodát érinti. Magyarországon viszont a lakosság csaknem fele, a 60 év felettieknek pedig mintegy 60 százaléka küzd ezzel a problémával, ráadásul a halálesetek egy jó része is a magasvérnyomás-betegség számlájára írható.

Magas vérnyomás esetén ezek az ajánlott és kerülendő mozgásformák.

Akkor jelenthetjük ki, hogy valakinek magas a vérnyomás, ha a nyugalmi állapotban, normál körülmények között, különböző napokon mért értékek átlaga 140/90 Hgmm feletti. Ha pedig a vérnyomásértékeink hosszú távon a normálisnál magasabb szinten állnak, az előbb-utóbb komolyan károsíthatja a szív- és érrendszert, illetve az egyéb szerveket is. Az értékek hatékony és tartós csökkentése tehát feltétlenül szükséges ahhoz, hogy számottevően csökkenjen a magas vérnyomás szövődményeinek kockázata. Nézzük, mit tehetünk a jobb vérnyomásért.

A gyógyszerszedés nem elég

A vérnyomás kordában tartásához a gyógyszeres kezelés nem feltétlenül elég, a helytelen, mozgásszegény életmód, a dohányzás, illetve az alkoholfogyasztás folytatásával ugyanis csak még tovább csökkentjük az értékek normalizálásának esélyét. A javuláshoz és a szövődmények elkerüléséhez tehát életmódbeli és étrendi változások is szükségesek. Ennek legfontosabb pillérei közé tartozik a rendszeres testmozgás bevezetése, a káros szenvedélyek elhagyása, illetve néhány stresszcsökkentő technika elsajátítása is. Elengedhetetlen továbbá az ideális testsúly elérése és fenntartása, ugyanis már 10 kilogramm súlyfelesleg leadása is 5-15 Hgmm-rel mérsékli a szisztolés vérnyomásértéket. A súlykontrollban pedig természetesen nagy szerepet játszik az egészséges táplálkozás - itt jön képbe az úgynevezett DASH-diéta .

Bizonyos étrendi változtatások segítenek a jobb vérnyomásértékek elérésében.
Bizonyos étrendi változtatások segítenek a jobb vérnyomásértékek elérésében. Fotó: Getty Images

A vérnyomásbarát étrend

A DASH-diétát kifejezetten a magasvérnyomás-betegség megelőzése és kezelése céljából állították össze annak idején a szakemberek. Az elnevezés egy mozaikszó, amely az étrend célkitűzésére utal: Dietary Approaches to Stop Hypertension, azaz "a hipertónia megfékezése étrendi megközelítéssel". Az ajánlás lényege, hogy egy olyan étrendet kövessünk, amely gazdag rostban, fehérjében, káliumban, magnéziumban és kalciumban, és mindezek mellett szigorúan szabályozza a só- és a telítettzsírsav-bevitelt. A sófogyasztás tudatos szabályozása azért is különösen fontos, mert egyes becslések szerint a magyar lakosság nagyjából 3,5-szer több sót visz be egy nap alatt, mint amennyi a maximum ajánlott mennyiség.

A DASH-diétát követve ügyelnünk kell arra, hogy:

  • a nap során inkább többször együnk kevesebbet, és a napi kalóriabevitelünk 1800-2000 körül legyen;
  • naponta négyszer fogyasszunk gyümölcsöt, zöldséget, napi két-három alkalommal pedig együnk valamilyen sovány tejterméket;
  • gyakran kerüljön a tányérra hal és hüvelyes zöldség;
  • a húsok közül a sovány fehér húst, a gabonák tekintetében pedig közül teljes értékűeket részesítsük előnyben;
  • zsírbevitelünk nagy részét olajos magvakkal és a növényi olajokkal fedezzük, kerüljük a telített és transzzsírsavakat;
  • korlátozzuk a cukrozott italok, az alkohol, az édességek és a vörös húsok fogyasztását;
  • a nátriumbevitel ne haladja meg a 2,3 grammot naponta, a konyhasó napi mennyisége pedig ne legyen több 6 grammnál;
  • kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, az előre fűszerezett zöldségkeverékeket, a pácolt és füstölt húsokat, valamint a sót is tartalmazó fűszerkeverékeket.

A DASH-diéta hatásait vizsgáló kutatások egyébként megállapították, hogy ez az étrend nem csupán a vérnyomást, hanem a koleszterinszintet is képes csökkenteni. Mérsékelheti továbbá más egészségügyi problémák, például egyes daganatos betegségek és a szívbetegségek kialakulásának rizikóját is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!