Ingyenes lehet a mellrákszűrés már a harmincasoknak is

Már nagyon jó kezelések elérhetők, de ehhez időben kell lépni.


Egyre több érv szól amellett, hogy csökkentsék az ingyenes mellrákszűrés alsó korhatárát a jelenlegi 45 évről 40 évre. A legfrissebb adatok szerint ugyanis 30 százalékkal nőtt a mellrákkal diagnosztizált fiatal, 50 év alattiak száma - olvasható az az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület közleményében.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Az előző évtizedben nem emelkedett a mellrákkal diagnosztizáltak száma Magyarországon, de drámaian, 30 százalékkal nőtt a fiatal, 50 év alattiak érintettsége. A szűrésnek és a modern terápiáknak köszönhetően javultak a túlélési esélyek 2011 óta, de még mindig sokat kell tenni annak érdekében, hogy minél kevesebb nő veszítse életét ebben a betegségben. Magyarországon a mellrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége, minden nyolcadik-kilencedik nőt érintheti. A közlemény idézi Tóth Krisztinát, az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület alelnökét, aki azt mondta: a friss kutatási eredmények igazolják, hogy helyes döntés a jelenleg a 45-65 év közötti korosztály tagjait érintő állami népegészségügyi szűrést kiterjeszteni a 40-70 évesekre. Ebben egyetértés van a szakma és a döntéshozók között, ennek köszönhetően hamarosan életbe léphet az új rendszer. – Addig is nagyon fontos: a 45 év alattiak ne higgyék el, hogy valaki túl fiatal a mellrákhoz. A 65 év fölöttiek pedig akkor is menjenek el évente, önként szűrésre, ha már nem hívják be őket - emelte ki.

Mühl Dorottya, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika szakorvosa hozzátette: a modern terápiáknak köszönhetően folyamatosan javulnak a túlélési esélyek. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a beteg minél előbb bekerüljön az egészségügyi ellátórendszerbe és a lehető leggyorsabban megkapja a szükséges ellátást. – Az új terápiák az életminőségben is javulást hoztak, a betegség típusától függően már nem a kemoterápia az egyetlen módja a gyógyulásnak. Október a mellrák, illetve a mellrák elleni küzdelem hónapja, ezért immár húsz éve rendezi meg az egyesület a lánchídi sétát, amikor rózsaszínnel világítják meg az átkelőt. A rendezvény célja felhívni a társadalom figyelmét a betegségre, hogy minél többet tudjanak a nők az emlőrák megbetegedésről, a korai felismerés fontosságáról. Az idei lánchídi sétát október 8-án, vasárnap tartják.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!