Ágnest és édesanyját, Irént utóbbi VIII. kerületi lakásán kerestük fel. Történetük nem mindennapi: 2024 nyarán mindkettőjüknél mellrákot diagnosztizáltak. Irén egy csomót érzett a mellében, ezért orvoshoz fordultak, aki megállapította, hogy emlőrák alakult ki nála.
„Közben én ettől teljesen függetlenül jártam egy masszőrhöz, aki egy lábmasszázs során azt mondta, hogy itt valami gyanús, merthogy a fájdalom, amit éreztem, azt jelzi, hogy valami nőgyógyászati problémám lehet. Ő javasolta, hogy forduljak orvoshoz. Elmentem egy nőgyógyászati szűrésre, utána pedig mammográfiára. Bár eredetileg csak az egyik emlő miatt utaltak biopsziára, Dr. Szabó Endre jobbnak látta, ha mindkettőből vesz.”
A vizsgálatok során kiderült, hogy a baj nagyobb, mint azt elsőre gondolták: mindkét asszony mindkét mellében rosszindulatú daganat alakult ki – sürgős volt az operáció.
„A Kútvölgyi kórházban Dr. Csiba Borbálához mentünk. Mondta, hogy történelmet írunk, mert ilyen még nem fordult elő, hogy ugyanazon a napon anyát és lányát is műtsenek.”
„Nagyon lelkiismeretesek ott a doktorok. Mivel mind a kettőnknek mind a két oldalát kellett műteni, azért, hogy felezzék az altatási időt, két orvos műtött minket egy időben. Tehát úgy, hogy az anyut is két orvos műtötte, meg engem is két orvos, hogy kevesebbet kelljen altatni. Merthogy a műtéteknél szűk keresztmetszet az altatási rész.”
„Anyu olyan volt, mintha nem is műtötték volna”
A műtétek után mindössze két napot voltak kórházban. „Anyu olyan volt, mintha nem is műtötték volna. Nem akarták elhinni a kórházban, hogy milyen jól van, másnap ment is fürdeni. Nagyon jól viselte.” Ágnes is csak két napot pihent a műtéte után. „Nem szerettem volna nagyon elhagyni magam. Meg szerencsére vannak feladatok.”
Azóta megvolt azt egyéves kontroll is. „A sebészorvos nagyon megdicsért minket, „szépek” a sebeink.”
Kiderült, hogy a betegség genetikai eredetű volt nálunk. „Megvizsgálták a húgomat és a lányomat is, szerencsére egyiküket sem érinti ez a gén. Ettől függetlenül azt tanácsolták a lányomnak – aki jövőre lesz 40 –, hogy minden évben menjen el mammográfiára, mivel nálam, meg anyunál is 40 éves kor fölött alakult ki a rák.”
Bár fizikailag jól viselték a beavatkozásokat, a műtétek után további kezelésekre van szükségük: „Anyu azt mondta, ő nem vállal még egy műtétet. De mivel már 80 év fölött van, a szövetek eléggé „lelassulnak”, plusz hormonalapú a daganat, ezért egy hormongyógyszerrel ezt valószínű nagyon jól kordában lehet tartani. Nekem viszont volt még két műtét. Anyu kapott 19 sugárkezelést, és kaptam 16 kemót meg 15 sugarat. Most pedig hormontablettát szedünk.”
Ezek szerencsére nem járnak különösebb mellékhatással. „Anyu meg úgyis annyi gyógyszert kap, hogy nála sose tudni, melyik gyógyszernek mi a mellékhatása. Szed többek között a veséjére, a cukorbetegségére, a szívére, a reumájára…”
„Az volt a baj, hogy anyunak a változókor körül jött a cukorbetegsége, amikor ő 80 kiló volt a 150 centiméteres magasságához. Mondták, hogy ne egyen édességet, de ugyanúgy ette tovább. Anyu azt állítja, hogy nem eszik édességet, aztán mindig megtalálom a blokkot, amin ott van a kókuszkocka…
- Én őszinte vagyok.
- Őszintén letagadod.
- Őszintén letagadom.
„Meg hát ugye nem szabad a cukorbetegeknek banánt vagy szőlőt enni, de ahányszor jövök, mindig vannak nála. De akkor mindig az a válasz, hogy mert hátha jönnek az unokák. Kifogása az van rögtön” (nevetnek).
„Az időseknek nem kell pszichológus, azt mondták”
Ágnest arról kérdezem, kapott-e mentális segítséget a mellrák diagnózisa után.
„Az első műtét előtt csináltak egy CT-t, aminél kiderült, hogy tüdőembóliám is van. Tulajdonképpen a mellráknak köszönhetem, hogy nem lett ebből nagyobb baj, mert akkor éppen repülni készültem a húgomhoz Kanadába. A Honvédkórházba – ahova tartozom - jött egy pszichológus, hogy ha gondolom, akkor beszélgethetünk. Hát aztán ott nagyon unatkoztam, és akkor mondtam, hogy jó, akkor beszélgessünk. Később mondta, hogy szerinte nincs rá szükségem, mert hogy teljesen rendben vagyok fejben, nincs például halálfélelmem. Azt kérdeztem, hogy anyunak nem kell-e, de azt mondta, hogy ilyen korban már nem szoktak. Az időseknek nem kell pszichológus, azt mondták.”
A műtétek, illetve az azt követő terápiák alatt a család és a barátok is segítették őket.
„A húgom hazajött, és ha valami zűr lett volna, akkor maradt volna tovább. A második műtétemnél odaköltözött hozzám egy barátnőm. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a kemoterápia mennyire visel meg, mennyire tudok a műtétek után jönni anyuhoz. Úgyhogy van egy hölgy, aki minden héten szerdán segít. Amikor anyu kapta a sugárkezelést, akkor ő kísérte el minden alkalommal, mert én közben kemoterápiára jártam…” – meséli Ágnes.
„Szociális ápolás is van itt a kerületben, onnan jönnek hetente kétszer, de ha szükséges, akkor tudnak többet jönni. Szerencsére anyu teljesen ellátja magát” – magyarázza Ágnes. „Olyanokban kell neki segítség, mint a digitális eszközök használata, a gyógyszerek kiadagolása, vízóra diktálása, ilyesmik. De egyébként főz magának, bevásárol, de ha nincs jól, akkor ezt elintézik a segítők, vagy hozok én valamit, vagy rendelek, ha kell. És én mindenképpen hetente egyszer jövök, ha csak nincs probléma.”
Ágnes idén márciusban kezdett el dolgozni a Gyógyulj Velünk Egyesülettel, egyrészt érintettsége okán, másrészt pénzügyi végzettsége miatt.
„A László Kórházban van az egyesületnek az irodája, és ott minden kedden van egy tájékoztató a friss betegeknek, ott dietetikus, gyógytornász, gyógyszerész szakemberek elmondják, hogy mi szükséges a daganatos betegségek kezeléséhez, illetve a rehabilitációjához. Én ennek a végén szoktam elmondani, hogy mit csinál az egyesületünk, miért érdemes esetleg tagnak lenni, a híreinket, és a kiadványainkat olvasni.”
Az ünnepi időszak előtt az egyik fővárosi plázában karácsonyi díszeket, ajándékokat is árult.
„Meghallom, amit akarok”
Iréntől kérdem, mivel telnek a napjai. Ágnes gyakran „kihangosít”, amikor kérdezek valamit tőle, mivel édesanyja hallása már nem a legjobb – de az aktivitása párját ritkítja. „Anyu borzasztó makacs. Egy kicsit rosszul hall, de nem hajlandó hallókészüléket használni. Ilyen szempontból egy kicsit nehéz vele.
- Konok vagyok.
- Nem kicsit. Pedig hát egyszerűbb lenne neki egy hallókészülék, mert akkor hallana mindent.
- Meghallom, amit akarok.”
Irén nagyon is aktív a mindennapokban, egyáltalán nem unatkozik.
„Minden nap lemegyek, bevásárolok, megfőzök, kitakarítok. Az inzulinomat magam adom be. Úgyhogy megcsinálok mindent. Tornázgatok itthon, és így eltelik a nap. Meg lejárok a nyugdíjas klubba, minden csütörtökön van bingó."
A látogatás végén a karácsonyról beszélgetünk. Irén ekkor is mindent elintéz magának, ebédelni megy át Ágneshez és családjához. „Otthon alszik. Volt egy idő, amikor a karácsonyt nálunk töltötte, de jobban érzi itthon magát. Kértem azt is, hogy költözzön közelebb hozzám, de hát most már 60 éve itt lakik ebben a házban, itt nevelt föl minket.”
