Érdekességek és hasznos tudnivalók a változókorból

Különös kapcsolatot fedezett fel egy angliai vizsgálat a klimax és az intelligenciaszint között: az okosabb kislányoknak felnőttkorukban később marad el a menstruációjuk.

Az ösztrogén és az agy

A megfigyelések az 50-es években kezdődtek. Olyan önként jelentkező lányokat kerestek, akik 1946 márciusában születtek. Az első felmérés idején 8 évesek voltak, s olyan tesztet töltöttek ki, amely elsősorban nyelvtani kérdéseket tartalmazott. 11 és 15 éves koruk között a matematikai teljesítményüket mérték, 26 évesen olvasási tesztet készíttettek velük, majd 43 éves korukban az emlékezetüket és a koncentrálóképességüket tették próbára. 47 éves koruktól évente küldtek kérdőíveket a résztvevőknek, a kérdések az egészségi állapotukra vonatkoztak. 1500 asszony adatait elemezték. Minél jobb volt a 8 és 11 éves korukban kitöltött teszt, annál később érkeztek a klimax időszakába. Sem a foglalkozás, sem a tanulmányok, sem a szociális háttér, de még a dohányzás (amely köztudomásúan sietteti a klimaxot) nem mutatott olyan határozott egybeesést, mint a korai évek teljesítménye.

A vizsgálat eredménye a hormonok szerepének fontosságára utal. Állatkísérletekből tudjuk, hogy az ösztrogén szintje befolyásolja az agy fejlődését: elsősorban a megismerésért, a felismerésért felelős agyterületekre hat. A 43 éves korban készített tesztben azok teljesítettek legjobban, akik még messze voltak a klimaxtól, vagyis akiknek magas volt a hormonszintjük.

Kultúránként más

Különböző kultúrákban más és más a változókorú nők társadalmi helyzete, ezért a klimakteriális tüneteket is másképp élik meg. Indiában a változás korán túlesett nőknek már nem kell fátylat viselniük, s ettől fogva nagyobb tiszteletnek örvendenek. Japánban a nők többsége elfojtja testi és lelki szenvedéseit, az ottani kultúra ugyanis az önuralmat nagyra értékeli. A mexikói nők sem fordulnak orvoshoz, nem tartják tragédiának a változás korát. Az indián asszonyok csak ekkor élhetnek sámánisztikus és gyógyító erőikkel. A kulturális hatások nem szüntetik meg teljesen a panaszokat, abban a társadalomban azonban, ahol tisztelet övezi az öregeket, az idősödő nők könnyebben birkóznak meg a kellemetlen fizikai és pszichés tünetekkel, mint egy olyan országban, ahol "csökkent értékűnek" érzi magát a változás korában lévő nő.

Aki nem akar gyógyszert szedni

Sok nő visszautasítja, hogy egy olyan természetes folyamatot, mint a menopausa betegségként kezeljenek, és nem hajlandó hormonokat szedni. Mit tehetnek az ilyen asszonyok? Hagyják el, de legalább is csökkentsék a dohányzást, az alkohol és kávé fogyasztását, kevés marhahúst egyenek, és kerüljék a szénsavas üdítőket. Viszont egyenek sok szójababkészítményt, például tofut. Fontos a pihenés, a szabad levegőn végzett mozgás, kondíciótól függően séta, kocogás vagy kirándulás. A gyógyszernek nem minősülő, patikákban kapható készítmények közül is ajánlható néhány hatásos, gyógynövény-alapú készítmény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!