Az Alzheimer-kór veszélyét is növelheti, ha piszkáljuk az orrunkat

Az orr piszkálása önmagában sem túl elegáns, ráadásul az egészségünket is veszélyeztethetjük vele: egy friss kutatás eredményei felvetik a gyanút, hogy akár az Alzheimer-kór kialakulását is elősegítheti.

Az egyik leggyakoribb dolog, amiről a kisgyermekeket le kell szoktatni, az orruk piszkálása. A legtöbben idővel ki is növik ezt a rossz szokást idővel, vannak azonban olyanok is, akik felnőttként is nyúlkálnak időnként az orrjáratukba. Ennek a nem túl gusztusos szokásnak kockázatai is vannak: egy ausztrál kutatás eredménye szerint az Alzheimer-kór veszélyét is növelheti - írja a Science Alert.

A kutatás eredménye szerint az orrtúrás károsíthatja a belső szöveteket, ami miatt veszélyes baktériumfajok könnyebben jutnak el az agyig, ahol az Alzheimer-kór jellegzetes tüneteit produkálhatják.

orr piszkálás
Az orr piszkálása nem csak gusztustalan, de veszélyes is lehet. Fotó: Getty Images

A kutatócsoport a Chlamydia pneumoniae nevű baktériummal végzett teszteket, amely az emberi szervezetben tüdőgyulladást okozhat. Ezt a baktériumot azon emberek agyában is felfedezték, akik súlyos demenciában szenvedtek. Megfigyelték, hogy egerekben a baktériumok a szaglóideg felé haladhatnak és gyulladásokat váltanak ki. Amikor pedig az orrhám (az orrüreget borító vékony szövet) megsérült, a gyulladás is fokozódik. Emiatt az egér agyában több béta-amiloid fehérje rakódott le, ennek a fehérjének a plakkjai pedig jelentős koncentrációban kimutathatók az Alzheimer-kórban szenvedők agyában is. Sőt, a béta-amiloid fehérje felhalmozódása az agyban a neurológiai betegség egyik legkorábbi és legjellegzetesebb jelének számít.

Fontos kiemelni, hogy a kutatást állatkísérletekkel végezték, az eredmények alapján viszont mindenképpen érdemes további vizsgálatokat égezni annak érdekében, hogy többet megtudhassunk az Alzheimer-kórt kiváltó rizikótényezőkről - vélekednek a szakértők. 

Lehet, hogy pajzsmirigy-túlműködésed van? 8 kérdés segíthet tisztázni, mennyire indokolt az orvosi kivizsgálás

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Észak felől fokozatosan növekszik, északon, északkeleten vastagszik is a felhőzet. A hajnali órákban északkeleten néhány helyen zápor előfordulhat. A délnyugati szelet élénk, északkeleten néhol erős széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul, de a kevésbé felhős vagy derült, szélvédett dunántúli és déli tájakon ennél hidegebb is lehet. Időjárásunkat egyelőre anticiklonális hatás alakítja, ami jó hír a frontérzékenyek számára.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra