50 feletti nőként ilyen lelki nehézségek várnak rád

A menopauza beköszöntével egy kontrollvesztett állapot áll elő: kiszámíthatatlan tünetek lépnek fel, és gyakorivá válik a diszkomfortérzet, mindezt ráadásul irányítani sem tudjuk. Hogyan lehet könnyebben átvészelni ezt az időszakot? Pszichológus tanácsai következnek.

„A kontrollvesztettség egyébként is egy nagyon kellemetlen érzés, más helyzetekben is, itt pedig azért eltart egy ideig. Ezzel együtt egy veszteségérzet is előjöhet, hiszen az 50 éves kor már egy olyan létállapot, amikor már a gyermekvállalásról nem szokott szó esni, hiszen a női test nem abban az állapotban van. Illetve, hogyha esetleg a gyerekek már nagyobbak, akkor lehet, hogy már elkezdenek »kirepülni«, és egy üresfészek-szindróma adódik. (…) Ilyenkor a nők tudják úgy is érezni, hogy már nincs is értelme az ő létüknek” – sorolta a nőket leggyakrabban érintő, az idősödéssel járó nehézségeket az RTL Reggeli című műsorában Csizmadia Dóra pszichológus.

A menopauza okozta stressz még mindig tabu

A menopauza tehát a szakember szerint rengeteg olyan változást hoz elő, amely fizikailag, szociálisan és lelkileg is próbára teheti a nőt. Előfordulhatnak ilyenkor akár tartós hangulatzavarok is, valamint érzelmi elmagányosodás is kialakulhat. Sokan ráadásul nem is mernek beszélni a nehézségeikről, mert szégyellik azokat.

Én azt látom a női klienseimen – szinte egytől egyig, így a 16 év alatt –, hogy az önértékelésükkel van alapvetően nagyon nagy gond. (…) Nagyon nehezen tudják szeretni magukat a nők, és elfogadni azt, hogy éppen most ez van” – fogalmazott a pszichológus.

Csizmadia Dóra kiemelte, nagyon fontos lenne, hogy a nők merjenek beszélni a nehézségeikről. Akár barátnőjükhöz, akár szakemberrel fordulnak lelki problémáikkal, a beismerés már önmagában nagyon sokat enyhíthet a szégyenérzeten és a negatív hangulaton.

A menopauza hat tünete – a hőhullámokon túl
A legtöbb nő a hőhullámokkal, a hízással és a rendszertelen menstruációval azonosítja a változókort. Ezeken kívül azonban még számos egyéb, kevésbé ismert panasz is jelentkezhet a menopauzához köthetően.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!