A kitartó dirigens: a szív szíve, a színuszcsomó. Mikor esik ki a ritmusból?

A jobb pitvarban található szinuszcsomó, vagy más néven a "szív szíve" néhány milliméteres sejtcsoport. Ez a szív ingerképző- és ingerületvezető rendszere, a szív ritmuskeltője, mely percenként 5O-15O gyakorisággal feltöltődő, illetve kisülő energiatelepként működő kondenzátor. Az ingerképzés szaporasága cselekvésünktől, érzelmi állapotunktól függ, vagyis attól, hogy éppen fáradtak vagyunk-e, netán kávét, teát, alkoholt ittunk-e, illetve komolyabb fizikai munkát végzünk. Ilyenkor ugyanis szaporább a szívműködésünk. Igaz, megannyi betegségnél is gyorsabban ver a szív, mint például, ha lázasak vagyunk, valamely fertőzés kínoz bennünket, a pajzsmirigy-túlműködésünk megoldásra vár, vérszegénység lépett fel stb. Pihenéskor azonban lelassul a szívverés, s ugyanezt teszi - akár percenként 4O alá csökkenhet a frekvencia - a rendszeres, a versenyszerű sportolásnál is.

A szinuszcsomó keltette ingerületet a pitvarfal vezeti, melynek a normálisan működő szívben önálló szerepe nincs, "pusztán" annyi, hogy az ingerületvezető kötegeken keresztül a szívkamrák izomzatára vezesse át az ingerületet. Közben a kamraizomzatot működtetve pótritmust is biztosít. Az alsóbbrendű központokból és a kamraizomzatból kiinduló ingerületek a szív normális ritmusát megzavarhatják. A ritmuszavarok - extraszisztolék - egy részét az ember érzékeli, más viszont észrevétlen marad.

A kórosan magas, illetve alacsony pulzusszám nem ritkán a szív ingerképző, ingervezető rendszerének betegségével magyarázható, s meglehetősen rossz közérzettel jár. Vannak kezelésre szoruló szívritmus-zavarok, melyek kísérő tünete a szédülés, a fáradtság, a látászavar - , meg olyanok, amelyeknek nem kell nagyobb különösebb jelentőséget tulajdonítani. Megannyi gyógyszer közül választhat ma már az orvos a ritmuszavar megszüntetésére.

A lassú szívműködéssel járó aritmiák egy részénél a szinuszcsomó lelassult ingerképzéséről, vagy az ingerkeltés kimaradozásáról van szó, melynek tünete fáradékonyság, szédülés, illetve keringési elégtelenség lehet. Előfordul, hogy a szinuszcsomó noha megfelelően működik, még sincs elektromos ingerület, vagy, ha igen, az csak szakaszosan - például minden második - éri el a szívkamra izomzatát. A kórt úgynevezett pacemaker-rel, ingerkeltő készülékkel szabályozni lehet. Súlyos ritmuszavar léphet fel a koszorúér-szűkület - angina pectoris, szívizom-infarktus - miatt. Ilyen esetekben a folyamatos, az orvos rendelte gyógyszerelés nem maradhat el!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!