Az egész világot fenyegeti a sárgaláz

A sárgalázjárvány, amely Közép-Afrikában már több száz halálos áldozatot szedett, az elindított nagyszabású oltási program ellenére világméretűvé válhat - figyelmeztetett a Save the Children nemzetközi gyermekjóléti segélyszervezet.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban júniusban jelentették be, hogy a sárgalázjárvány átterjedt az országba Angolából, ahol a járvány decemberi kitörése óta legalább 3000 sárgalázgyanús esetet és a betegséghez köthető 360 halálesetet regisztráltak. Kongóban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 2269 sárgalázgyanús esetet jelentettek, emellett 16 halálesetet.

Angolában már nyolcmillió ember kapott védőoltást a kór ellen. Az országban a WHO szerint hamis oltási bizonyítványok miatt szabadulhatott el a sárgaláz. A WHO Kongóban is nagyszabású védőoltási programot indított, 12 millió embert akarnak beoltani. Az oltásnak már júliusban el kellett volna kezdődnie, de az oltóanyag és az injekciós fecskendők hiánya miatt ez csak ezen a héten kezdődik el.

Angolában már nyolcmillió ember kapott védőoltást a kór ellen

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) módosította a sárgaláz elleni védőoltásokra vonatkozó ajánlásait és előírásait, a változás lényege, hogy a sárgaláz megelőzésére alkalmazott vakcina egyetlen dózisa élethosszig tartó védelmet biztosít a betegség ellen, emlékeztető oltásra nincs szükség. Részletek!

A fenyegető oltóanyaghiány miatt a WHO azt javasolta, hogy a járvány gyors leküzdése érdekében az oltóanyag szokásos – életre szóló – adagjának ötöde is beadható szükség esetén, mert egy ideig ez a mennyiség is véd.

A sárgalázat a dengue- és a zikalázhoz hasonlóan szúnyogok terjesztik, de lefolyása sokkal veszélyesebb a másik kettőnél, és a súlyos állapotba kerülő, kórházi kezelésre szorulók körében a halálozási arány 75 százalék. A kór többnyire lázzal, izomfájdalmakkal, rosszulléttel, hányingerrel jár, de veseelégtelenséghez és halálhoz is vezethet.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!