„Sok szülő nem ismeri fel, ha fáj a gyerek feje”

Minden negyedik gyermeket rendszeresen kínoz fejfájás egy új hazai kutatás szerint. A fiatalok fejfájását gyakran nem veszik olyan komolyan, mint a felnőttekét, pedig hosszú távon jelentősen ronthatja a gyerekek életminőségét.

A gyermekeknél az egyik leggyakoribb fájdalomtípus a fejfájás: a fiatalok 25 százalékának rendszeresen fáj a feje, 35 százaléknak évente néhány alkalommal, 33 százaléknak pedig ritkábban. A kutatásból kiderült, hogy a diákok 27 százalékának kellett már otthon maradnia iskolaidőben fejfájás miatt. A fiatalabb, 20-29 éves korosztály 35 százaléka válaszolt úgy, hogy gyermeke már többször is kimaradt valamilyen elfoglaltságból fejfájás miatt. Az online oktatás hatását eltérően ítélték meg a nők és a férfiak. Míg az anyukák 12 százaléka tapasztalta, hogy gyermeke gyakrabban számol be fejfájásról az otthontanulástól, addig az apukáknak csak 6 százaléka észlelte ugyanezt.

A felnőttekhez hasonlóan a gyerekek is fáradtak, ingerlékenyek lehetnek, amikor fáj a fejük. Emiatt gyengül a motivációjuk és a koncentrációs képességük, ez pedig akár a tanulmányi eredményekre is kihathat. Hasonlót a válaszadók 18 százaléka tapasztalt. Kifejezetten fejfájás miatt szintén 18 százaléknak kellett már gyermekorvoshoz fordulnia.

gyerek, fejfájás, édesanya
Gyerekeknél is jelentkezhet fejfájás, ezért fontos odafigyelni szülőként a jelekre. Fotó: Getty Images

Az idős szülők jobban aggódnak a fejfájás miatt

Ha gyermekük fejfájásról számol be, a diplomások kevésbé aggódnak, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek. Míg a 8 általános iskolai osztályt végzettek 75 százaléka és a szakmunkást elvégzők 58 százaléka azt válaszolta, hogy nagyon komolyan veszi gyermeke fejfájását, az érettségizetteknek 36, a diplomásoknak pedig csupán 28 százaléka jelölte meg ugyanezt. Ezzel együtt a diplomával vagy érettségivel rendelkezők sem bagatellizálják el a problémát: előbbiek 11, utóbbiak 1 százaléka válaszolt csak úgy, hogy nem tartja fontosnak a témát. A nemek között is jelentős eltérés figyelhető meg. A nők 54 százaléka vallja magáról, hogy nagyon komolyan foglalkozik a problémával, míg a férfiaknál 41 százalék. Az 50 év feletti szülők aggódnak a leginkább, 64 százalék jelölte, hogy nagyon komolyan veszi gyermeke fejfájását.

Van, aki felnőttkori problémának hiszi

Már egészen fiatal korban jelentkezhet az első fejfájás. A válaszadók 12 százalékának gyermeke már 6 éves kora előtt jelezte a problémát, a legnagyobb mértékben pedig az 6-8 éves korosztály érintett 37 százalékkal. Az összes korcsoportban csupán 14 százalék, akinél még nem fordult elő ilyen panasz.

A tünetek a legtöbbször könnyen enyhíthetők akár friss levegő biztosításával, vizes borogatással, vízivással, illetve pihenéssel. A megelőzés is sokat segíthet olyan egyszerű életmódbeli változtatásokkal, mint a rendszeres testmozgás – lehetőség szerint a friss levegőn –, több zöldség és gyümölcs fogyasztása és elegendő alvás. Ha ezek a módszerek sem segítek, a fiatalok igényeinek megfelelő fájdalomcsillapító gyógyszerek is rendelkezésre állnak. Ha viszont a tünetek az otthoni kezeléssel nem javulnak, orvoshoz kell fordulni.

„Sokszor tapasztalom a szülők között, hogy a fejfájást egy felnőttkori problémának tartják, emiatt nem ismerik fel az erre mutató tüneteket gyermekeiknél. Ha azt vesszük észre, hogy gyermekünk levert hangulatú, fáradt, játék helyett inkább aludna, érdeklődjünk tőle, pontosan hogyan érzi magát, fáj-e valamije, és kezeljük a problémát a tünetek alapján” – javasolja dr. Kőnig Róbert gyermeksebész.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!