Védőoverállban közlekedik, mert retteg az ágyi poloskáktól

Ágyi poloskák tartják rettegésben Európa lakosságát. Egyre többen vannak, akik a maguk módján, házi óvintézkedésekkel védekeznek a vérszívók ellen.

Franciaország után Angliában is robbanásszerűen elterjedtek az ágyi poloskák, sőt már Magyarországon is sok helyen okoznak gondot: egészségügyi és szociális intézményekben is megjelentek már a vérszívók. Nem csoda tehát, hogy sokan egyre tudatosabban védekeznek a rovarok inváziója ellen. Egy nő például védőruhában utazik a vonaton, amiből csak a szeme látszik ki – írja a Mirror.

vonat, vasút
Sajnos a közlekedési eszközök üléseiről is összeszedhetjük a vérszívókat. Fotó: Getty Images

Mindenhol ott vannak

A nő a TikTokra feltöltött erről egy videót is, amin látható, hogy egy kapucnis kezeslábas védőruházatban utazik a Franciaországból Londonba tartó Eurostar járaton. A felvételt néhány nap alatt több mint másfél milliószor nézték meg. A videó készítője azonban semmit sem ért el, ha csak a vonaton viselte a védőruhát, az ágyi poloskák ugyanis már megjelentek a londoni metróban és a buszokon is.

Bárhol megbújhatnak, akár egy elegáns szállodai szobában, vagy tömegközlekedési eszközök ülésein, ahonnan magunkkal vihetjük őket az otthonunkba, és onnantól már nagyon nehéz megszabadulni tőlük. A vérszívó ágyi poloska Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat okoz, mert nem csak testileg, de mentálisan is megviseli az áldozatait. Íme néhány tipp, hogy elkerüld a poloska-inváziót. 

@mv.tiangue the noise tho #bedbugs ♬ original sound - mv

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!