Fülünkben is vannak csontok

Fülünk belsejében három apró csont található, amelyek elengedhetetlen ahhoz, hogy halljunk. Hogy működnek ezek a csontok?

Kalapács, üllő, kengyel

Hallócsontnak, vagy fülcsontnak nevezhetjük a három apró csontocska bármelyikét, amelyek az emlősök, így tehát az ember középfülében is megtalálhatók. Ezek a kalapács (malleus), az üllő (incus), illetve a kengyel (stapes) - ez utóbbi az emberi szervezet legkisebb csontja, mindössze 5 milliméter, amely tényleg igencsak apró a leghosszabb, átlagosan 48 centiméteres combcsontunkhoz képest.

hallócsontok
Testünk legkisebb csontjai a hallócsontok. Fotó: 123rf

Így továbbítják a hangot

Ez a három apró csont együttesen egy láncot alkot, amely áthalad a középfülön, és továbbítja a hanghullámok okozta rezgéseket a belső fül membránjáról, azaz a dobhártyáról a belső fül folyadékába. A malleus valóban úgy néz ki, mint egy kalapács, vagy egy golfütő, az üllő egy zápfoghoz hasonlít leginkább, aminek kiterjedt gyökere van, míg a kengyel valóban úgy néz ki, mint a pánt, amibe a lovas a lábát akaszthatja.

A fülfájás rendkívül kellemetlen lehet, és bár a kisgyermekeknél a leggyakoribb, előfordulhat, hogy a felnőtteket is érinti. A legtöbb esetben más betegség, például felső légúti fertőzés is kíséri, így ezt is érdemes kezelni. Mit tehetünk a fülfájás ellen otthon? Kattintson!

A kalapács teteje szorosan illeszkedik az üllő fejéhez, míg a kengyel az üllő hosszú szárának végén található. A kalapács hosszú szára közvetlenül a dobhártyához tapad, innen továbbítja a három hallócsont a hangrezgéseket a belső fül folyadékterére. A belső fül a koponyához tartozó sziklacsont mélyén található, csontos labirintusból áll, amelyben a hallósejtek alakítják át a hangingereket elektromos impulzussá, melyeket agyunknak továbbítanak.

Mi történik, ha sérülnek a hallócsontok?

Ha a hallócsontok valamelyike sérül - ezt okozhatja például fertőzés , vagy akár fejsérülés miatti törés is -, az halláskárosodást, hallásvesztést is okozhat az adott oldalon. A sérült részek sok esetben javíthatók orvosilag, illetve akár cserélhetők is mesterséges csontokkal. Hogy a műtét után mennyire javul a hallás, az attól függ, milyen súlyos a károsodás a csontok és a belső fül között, és hogy milyen mesterséges csont szükséges a helyreállításhoz.

Forrás: britannica.com , actiononhearingloss.org.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Nyugat-Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott számíthatunk a legnagyobb számban záporra, akár felhőszakadással kísért zivatarra. Keletebbre kevesebb helyen - főként az Északi-középhegységben, az Észak-Alföldön és a főváros tágabb környezetében lehet csapadék. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet egyre több helyen erős, viharos közeli széllökések kísérik. A hőmérséklet késő estére 15 és 21 fok között alakul. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra