Csökkentheted a bélrák kockázatát, ha rendszeresen eszel ebből

Meglepő lehet, de egy igen kellemes szokással nagyon sokat tehetsz azért, hogy megelőzd a vastagbélrák kialakulását. Mutatjuk a részleteket.

A rendszeres joghurtfogyasztás csökkentheti a vastagbélrák kockázatát – hívta fel Facebook-követői figyelmét az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. A New Food Magazine cikkére hivatkozva azt írták, ez a joghurt bélflórára gyakorolt jótékony hatásával függ össze.

joghurt dióval és áfonyával
A rendszeres joghurtfogyasztás csökkentheti a vastagbélrák kockázatát. Fotó: Getty Images

Heti legalább 2 joghurttal sokat tehetsz egészségedért

Több mint 150 ezer ember étrendi szokásait elemezték a bostoni Mass General Brigham kutatói. A tudósok megállapították, hogy azok, akik hetente legalább 2 adag joghurtot fogyasztottak, 20 százalékkal kisebb eséllyel lettek vastagbélrákosok.

Ez különösen igaz volt azokra az esetekre, ahol a daganatokban kimutatható mennyiségben volt jelen a Bifidobaktérium nevű mikroorganizmus, amely a joghurt egyik jellemző összetevője” – tették hozzá.

Az egészségtelen étrend könnyen rákhoz vezethet

A vastagbélrák a harmadik leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés világszerte. Az utóbbi időben különösen a fiatal felnőttek körében nőtt jelentősen az érintettségi arány. Szakértők szerint ennek hátterében a leginkább az alábbiak állhatnak:

Tudtad? A rendszeres joghurtfogyasztás a cukorbetegség kockázatát is csökkentheti.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +18 °C
Minimum: +6 °C

Általában derült, száraz időben lesz részünk, de a délkeleti tájakon gomolyfelhős idő várható, ott egy-egy zápor sem kizárt. A sokfelé élénk északkeleti szelet az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön helyenként erős lökések kísérhetik, majd délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű. Ma sem pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra