Ismét kórházba került a rákbeteg III. Károly király

Elhalasztották a brit uralkodó programjait daganatos betegsége kezelésének mellékhatásai miatt, amelyek rövid kórházi ellátást is szükségessé tettek.

III. Károly királynál 2024 elején diagnosztizáltak daganatos megbetegedést, és a 76 éves uralkodó azóta is kezelésekben részesül. A diagnózis tavaly februári bejelentését követő néhány heti szünet után visszatért közéleti feladatainak ellátásához, és azóta is folyamatosan megjelenik nyilvános programjain. Tavaly októberben – hitvese, Kamilla társaságában – hatnapos látogatást tett Ausztráliában is.

III. Károly király, brit uralkodó
Kezelése mellékhatásai miatt ismét kórházba kellett vinni III. Károly királyt. Fotó: Getty Images

A Buckingham-palota csütörtök esti bejelentése szerint ugyanakkor a király a nap folyamán átmeneti mellékhatásokat észlelt a tervezett kezelések nyomán, és e mellékhatások miatt rövid időt kórházban is töltött megfigyelés céljából. A közlemény hangsúlyozta, hogy Károly hazatért londoni magánrezidenciájára, a Clarence House-ba. Már csütörtök délutáni programjait is törölték, és elővigyázatossági megfontolásokból, orvosainak tanácsára péntekre tervezett hivatalos elfoglaltságait is átütemezték.

Az uralkodó menyénél, Katalin walesi hercegnőnél – Vilmos trónörökös feleségénél – tavaly ugyancsak daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, és Katalin megelőző jellegű kemoterápiás kezelésben részesült. A 43 éves hercegnő tavaly szeptemberben bejelentette, hogy a kezelés véget ért. Akkori személyes videóüzenetében elmondta: ezután arra összpontosítja figyelmét, hogy rákbetegsége ne térjen vissza, de még hosszú út vezet gyógyulásáig és teljes felépüléséig. Katalin az utóbbi hónapokban szintén egyre több közéleti eseményen vesz részt.

Az udvar eddig sem III. Károly király, sem Katalin hercegnő betegségének pontos mibenlétét nem ismertette a nyilvánossággal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!