Nem egészségesebbek az édesítők a cukornál

Miután 2015-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az javasolta, hogy az emberek szorítsák vissza a napi cukorbevitelüket a teljes energiabevitelük legfeljebb 10 százalékára, világszerte elkezdett rohamosan nőni az édesítőszerek iránti kereslet. A szervezet azonban most újra szót emelt: ezúttal a mesterséges édesítők veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Semmilyen hosszú távú előnnyel nem jár a nem cukoralapú – vagyis mesterséges – édesítőszerek (NSS) használata a felnőttek vagy gyermekek körében” – állapította meg a rendelkezésre álló bizonyítékok szisztematikus áttekintése után az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A cukorpótlókat továbbra is csak az igazoltan cukorbeteg embereknek ajánlják.

nő édesítőt rak a kávéjába
A napi cukorbevitel visszaszorítása fontos, de nem a mesterséges édesítők jelentik a jó megoldást. Fotó: Getty Images

Nem ez a fogyás kulcsa

A CNN cikke szerint Francesco Branca, a WHO táplálkozási és élelmiszerbiztonsági osztályának igazgatója azt is kiemelte, hogy a cukor édesítőkkel való helyettesítése rövid távon ugyan testsúlycsökkenést eredményezhet, tartósan azonban nem segít a súlykontrollban. Cserébe viszont számos „nemkívánatos hatása” lehet az NSS-ek fogyasztásának.

Komoly következményei lehetnek
A cukorhelyettesítők hosszú távú használatának potenciális következménye lehet egyebek mellett a 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulási kockázatának enyhe növekedése.

Mi kell a fogyáshoz?

A WHO 2015-ben azt javasolta, hogy törekedjünk arra, hogy a napi cukorbevitel a teljes energiabevitel maximum 10 százalékát tegye ki. Az ajánlás elterjedése után a cukoralternatívák iránti érdeklődés megsokszorozódott. Új iránymutatásukban ezért inkább már azt hangsúlyozzák, hogy a mesterséges édesítőszerek használatával elért energiabevitel-csökkentés nem jó fogyási stratégia.

Ezzel a felvetéssel egyébként több táplálkozási szakértő is egyetért. Ian Johnson táplálkozáskutató szerint például sokkal jobb megoldás, ha csökkentjük a cukorral édesített italok fogyasztását, illetve édességek helyett inkább nyers vagy enyhén feldolgozott gyümölcsökkel elégítjük ki cukoréhségünket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!