Az agyat is védi a cukorbetegség gyógyszere

A metformint szedő betegeknél ötödével alacsonyabb a demencia kialakulásának veszélye - derül ki egy friss kutatásból.

"A metforminnak valóban idegsejtvédő hatása lehet az agyra" - mondta a szerzőként közreműködő Dr. Rachel Whitmer, az egyesült államokbeli Kaiser Permanente egészségbiztosító epidemiológus kutatója. "Ez egy megfigyelésen alapuló, retrospektív, lakosságon alapuló tanulmány, amely statisztikai együtt járást bizonyít, nem pedig ok-okozati összefüggést" - tette hozzá. Az eredményeket a nemzetközi Alzheimer konferencián, Bostonban mutatták be.

A 2-es típusú cukorbetegséggel élőknél az értekezés háttérinformációi szerint nagyobb a demencia kialakulásának kockázata. A diabétesz kezelésére adott gyógyszerek és az időskori szellemi leépülés összefüggésére vonatkozóan azonban nagyon kevés korábbi adatot találtak a kutatók.

Annak feltérképezésére, hogy a gyógyszerek csökkentik-e a demencia veszélyét , Whitmer és kollégái 15 000 kettes típusú cukorbeteg adatait elemezték, akik akkor kezdtek egy készítményből álló terápiát. Az összes résztvevő 55 éves vagy annál idősebb volt. Akadt köztük olyan, akinél már 10 éve diagnosztizálták a betegséget, de egyikük sem szedett gyógyszert a kutatás kezdete előtt. "Metformin, szulfonilurea, tiazolidindion vagy inzulin-tartalmú készítményt kaptak" - nyilatkozta Dr. Whitmer. Ezen hatóanyagok közül mind csökkenti a vércukorszintet, de más hatásmechanizmus révén. Az ötéves megfigyelési időszakban a betegek csaknem tizedénél állapítottak meg demenciát. (A szakértők elmondása szerint nem tettek különbséget az Alzheimer-kór és a demencia más formái között.)

A szulfonilureákat, tiazolidindionokat vagy inzulint kapókhoz képest a metforminos betegeknél ötödével alacsonyabb volt a demencia kockázata. Dr. Whitmer szerint lehetséges magyarázat, hogy állatkísérletek során kiderült: a metformin szerepet játszik az új agysejtek képződésének folyamatában, illetve gyulladáscsökkentéshez is köthető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!